Barcelona. Domingo Merino alighanem a világon az első vak ember, aki elmondhatja, hogy 154 kilométer/órás gyorshajtáson kapták. Az 55 éves spanyol férfi vakságát egy barcelonai bíróság igazolta.
Száguldozó vak autóvezető
Barcelona. Domingo Merino alighanem a világon az első vak ember, aki elmondhatja, hogy 154 kilométer/órás gyorshajtáson kapták. Az 55 éves spanyol férfi vakságát egy barcelonai bíróság igazolta. Merino ugyanis 1996-ban egy baleset nyomán mindkét szemére megvakult, két évvel később azonban azzal dicsekedett, hogy a rendőrség gyorshajtáson érte. Erre a biztosító, amely a vakságot okozó baleset nyomán 540 ezer eurót fizetett Merinónak, visszakövetelte a pénzét. A bíróság azonban arra jutott, hogy a vádlott egyik szemével egyáltalán nem lát semmit, míg a másik szemén látása annyira csökkent, hogy vakságról lehet beszélni. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.