Dunaszerdahely. Magyar Bálint, a Magyar Köztársaság oktatási miniszterének ünnepi köszöntőjével kezdődött a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének ötödször megrendezett országos tanévnyitója.
Oktatás határok nélkül
Ezt követően Szigeti László pozsonyi oktatási államtitkár buzdító szavakkal köszöntötte a pedagógusokat. Kiemelte a rendezvény nemzeterősítő szerepét, valamint üdvözölte a 60 ezer magyar iskolást és 4300 elsőst. ĺgéretet tett a szükséges reformok felgyorsítására, a normatív finanszírozási rendszer csiszolására, és köszönetét fejezte ki a polgármesterek helytállásáért a drasztikus diáklétszám-csökkenés okozta problémák megoldásában. „Csak egy magyar iskolát zártak be, helyette kettő nyílt. Pár óvoda megszűnt, 13 iskolát és óvodát vontak össze” – jelentette be. „Vége a pszeudo magyar karok korszakának” – folytatta beszédét – „Szeptember 2-án önállósul az érsekújvári magyar gimnázium és 14-én önálló lesz a szlovákiai magyar felsőoktatási intézmény, a Selye János Egyetem”. Ezenkívül felsorolta a szeptembertől bekövetkező változásokat: tanulmányi előmeneteltől függő szociális juttatások, államilag finanszírozott tanítás utáni szabadidős tevékenységek, új érettségi rendszer, két kötelezően választható tantárgy, etika- és hittantanítás, és minden iskola számítógépes szaktanteremmel való felszerelése. Ünnepi beszédét a Talmud egy gondolatával zárta: „Jól kezdeni jó, jól végezni még jobb.”
Pék László, a SZMPSZ elnöke üdvözölte és bemutatta a pályakezdő pedagógusokat, akik könyvcsomagot és virágot vehettek át. A fiatal tanítók üdvözletére felkért Hölgye István, a 2004-es év pedagógusa gondolatainak vezérfonala a tanár és diák kölcsönös együttműködése, a sok dicséret és következetes, igazságos oktatás és nevelés volt. Gúgh Béla, SZMPSZ Dunaszerdahelyi Területi Választmányának elnöke üzenetével fejeződött be az ünnepély.
A tanévnyitó alkalmából a Magyar Koalíció Pártja közleményben fejezte ki örömét, hogy a nehéz gazdasági körülmények ellenére a legtöbb szlovákiai magyar oktatási intézmény meg tudta nyitni kapuit. A nyilatkozta szerint az MKP fontos feladatának tekinti, hogy a 2005-ös állami költségvetésben kiemelt szerepet kapjon az oktatásügy támogatása, hiszen valamennyiünk jövőjéről van szó.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.