Washington. Nyolc napot élt túl egy 17 éves lány étlen-szomjan Amerikában egy szakadékban, ahová egy gépkocsibaleset nyomán zuhant. Laura Hutcht egyházközösségének egyik tagja mentette meg, aki azt mondta, egy „vízió” vezette el hozzá.
Nyolc nap sérülten és étlen-szomjan
Washington. Nyolc napot élt túl egy 17 éves lány étlen-szomjan Amerikában egy szakadékban, ahová egy gépkocsibaleset nyomán zuhant. Laura Hutcht egyházközösségének egyik tagja mentette meg, aki azt mondta, egy „vízió” vezette el hozzá. A tinédzsert vasárnap Redmont város közelében mentették ki a 45 méter mély szakadékból, ahová 8 nappal korábban egy autóbaleset után zuhant. Láb- és bordatörése, valamint kiszáradt állapota miatt kórházba vitték. A szülők ugyan kérték a hatóságok segítségét, amikor eltűnt a lányuk, de a rendőrök nem nyomoztak, mert úgy vélték, a tizenéves megszökött otthonról. Az apa és az anya egy magánnyomozót is felbérelt, s önkénteseket is mozgósított Laura keresésére, de ők nem találták meg. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.