Moszkva. Tegnap reggel fegyveres terroristák foglalták el az észak-oszétiai Beszlam egyik iskoláját, ahol tanévnyitó ünnepség zajlott. Túszul ejtették a tanárokat, a tanulókat és sok szülőt, körülbelül 400 embert. A túszejtőkkel tárgyalások kezdődtek, lapzártakor úgy tudtuk, tucatnyi gyereket szabadon is engedtek.
Négyszáz túszt ejtettek Észak-Oszétiában
A biztonsági szervek arra gyanakodnak, hogy a kommandót ugyanaz az ingus parancsnok vezeti, aki a június 22-én Ingusföldön végrehajtott rajtaütéseket irányította, s tagjai a Sámil Bászájev szélsőséges csecsen milíciavezérhez kötődő „ingus dzsamaat” csoporthoz tartoznak.
A tegnapi támadás során 2 ember meghalt, 11 pedig megsebesült az iskolát őrző rendőrökkel lezajlott lövöldözésben. Az egyik halott egy támadó, a másik egy szülő. A túszejtők a tornateremben terelték össze foglyaikat, és dróttal összekötött gránátokat helyeztek el valamennyi bejáratnál. Az épület felrobbantásával fenyegetőztek, ha megtámadják őket, s egy cédulán figyelmeztettek: ötven túszt végeznek ki minden egyes halottjukért és húszat sebesültjeikért. Az iskola körül különleges katonai egységek is állást foglaltak a rendőri, belügyi és biztonsági erők mellett. Ötven gyereknek, akik korábban elrejtőztek, később sikerült kiszöknie.
A terroristák Ingusföldön elfogott társaik szabadon engedését, egyes jelentések szerint a Csecsenföldön lévő orosz (szövetségi) erők kivonását követelik. Ugyanakkor elutasították, hogy tárgyaljanak Ruszlan Valgatov észak-oszétiai muftival. Közölték, Alekszandr Dzaszohov észak-oszét és Murat Zjazikov ingus elnökkel, valamint Leonyid Rosal orvossal kívánnak tárgyalni. Az ismert emberbarát Rosal 2002 októberében részt vett a moszkvai Dubrovka színházat elfoglaló túszejtő kommandóval való kontaktusokban is.
Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiból sebtében visszatért Moszkvába, és nyomban Beszlanba küldte belügyminiszterét és a Szövetségi Biztonsági Szolgálat főigazgatóját. Aszlan Maszhadov csecsen szeparatista vezető szóvivője útján közölte, hogy semmi köze a túszejtő akcióhoz.
Az orosz atomipar állami felügyeleti szerve, a Roszatom közölte, hogy az atomerőművek állandó őrzésével megbízott szakszolgálaton kívül jelenleg belügyi alakulatok is részt vesznek e létesítmények védelmében. Oroszország több tucat atomreaktort, urándúsító üzemet és atomkutató intézetet működtet. Több ezek közül Szibéria eldugott zugaiban található, s őrzésésük sok esetben igen laza, amiért Oroszország sok bírálatot kap külföldi kormányoktól.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.