Bárdos Gyula, az MKP országos parlamenti frakcióvezetője:
A besztercebányai megyei képviselők döntéséről utólag értesültem, a részleteket nem ismerem. Ha a HZDS-szel kötött megállapodás nem ütközik pártunk programjával, akkor – még ha furcsának tűnik is – nem látok nagy veszélyt.
Mit szól a HZDS és az MKP megyei megállapodásához?
A besztercebányai megyei képviselők döntéséről utólag értesültem, a részleteket nem ismerem. Ha a HZDS-szel kötött megállapodás nem ütközik pártunk programjával, akkor – még ha furcsának tűnik is – nem látok nagy veszélyt. Más a helyzet, ha az aláírt dokumentum tartalma összeegyeztethetetlen a párt alapelveivel. A szöveget még nem olvastam. Mindenesetre a megállapodás nem azt jelenti, hogy analóg módon a nagypolitikában hasonlóan kívánunk eljárni. A megyei képviselők döntését semmiképpen sem hoznám összefüggésbe az MKP országos parlamenti frakciójának tevékenységével.
Az sem zárható ki, hogy például a következő választási időszakban az MKP és a HZDS országos szinten is együttműködik?
Erre nem lehet válaszolni. Abból, ami a megyében most történt, nem lehet azt a következtetést levonni, hogy országos szinten hasonló együttműködésre kerülhet sor. Az eddigi parlamenti választások során az MKP mindig csak azokkal kötött koalíciós szerződést, akikkel programját egyeztetni tudta. Tudom, félreérthető, hogy nem utasítom el kategorikusan az együttműködést a HZDS-szel, de jelen pillanatban nincs értelme az egyes pártokat ilyen szempontból vizsgálni. A választások eredményéből és a pártok programjából fogunk kiindulni, és főleg azt tartjuk majd szem előtt, a saját programunkat hogyan tudjuk megvalósítani. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.