Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke:
Nem, a Szabad Fórum álláspontja nem változott az egészségügyi miniszterrel folytatott tegnapi tárgyalások után sem.
Zuzana Martináková, a Szabad Fórum elnöke:
Nem, a Szabad Fórum álláspontja nem változott az egészségügyi miniszterrel folytatott tegnapi tárgyalások után sem.
Nem, a Szabad Fórum álláspontja nem változott az egészségügyi miniszterrel folytatott tegnapi tárgyalások után sem. Elemeztük a módosító javaslatokat, sokat támogathatónak tartunk, de e reform alapfilozófiája nem változott, sőt egyes részei a mi szempontunkból rossz irányban módosultak. A törvényeket továbbra sem tudjuk támogatni.
Megszabják képviselőiknek, hogy szavazzanak, vagy saját belátásuk szerint voksolnak?
A végszavazásról még tárgyalni fogunk a plénumban elfogadott módosító javaslatok fényében. Olyan sok változtatást javasolnak a képviselők, hogy részletesen elemezni kell majd a valós hatásokat. A végső szót tehát csak a végszavazás előtt mondjuk ki, de valószínűnek tartom, hogy elutasító véleményünk nem változik. (lpj)
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.