Ranger. Megölte volt felesége három közvetlen családtagját és egy közös gyermeküket egy féltékeny exférj az Egyesült Államokban, majd három további gyermeket elrabolva elmenekült, de később sikerült kiszabadítani túszait, ő pedig fejbe lőtte magát.
Megölt 4 embert, elrabolt 3 gyereket
Ranger. Megölte volt felesége három közvetlen családtagját és egy közös gyermeküket egy féltékeny exférj az Egyesült Államokban, majd három további gyermeket elrabolva elmenekült, de később sikerült kiszabadítani túszait, ő pedig fejbe lőtte magát. A 31 éves Jerry William Jones az ellene indított rendőrségi hajtóvadászat nyomán, egynapos menekülést követően fordította pisztolyát maga ellen, miután üldözői utolérték. Életveszélyesen megsérült, s teste mellett az elrabolt 3, 4, illetve 10 éves lányt sértetlenül megtalálták. Jones azután dühödött fel, hogy különélő volt felesége új barátjához utazva nyomatékosította viszonyuk megszűntének végérvényességét. A férfi – a rendőrség alapos gyanúja szerint – előbb lelőtte korábbi házastársának a gyermekekre felügyelő szüleit, illetve testvérét, 10 hónapos közös kislányukat pedig megfojtotta. A három nagyobbik lányt egy lopott sportkocsiban hurcolta magával, amíg utol nem érték.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.