Pozsony. A saját végrendeletüket írnák alá a szlovákiai tejtermelők, ha elfogadnák azokat a szerződésmódosításokat, amelyeket a vezető hazai feldolgozók a napokban kínáltak fel nekik. Az agrártárca is indokolatlannak tartja a tejipari cégek kísérletét.
Megfejik a tejtermelőket?
A földművelésügyi tárca indokolatlannak tartja a feldolgozók árleszorító kezdeményezését. Elutasítja azt az állítást is, hogy a kialakult helyzetért a tárca támogatáspolitikája lenne okolható. Czajlik Katalin, a szakminiszter szóvivője lapunknak elmondta: a tárca tavaly kimerítette a Világkereskedelmi Szervezet (WTO) által engedélyezett 700 millió koronás támogatási kereteket, az idén április 30-ig pedig 254 milliót ítélt meg a hazai feldolgozóknak.
A tejüzemek a visszaesett hazai fogyasztással, valamint azzal indokolják árleszorító kísérletüket, hogy a tej- és tejtermékárak az utóbbi időben nem változtak, miközben költségeik 60 százalékkal emelkedtek. Agrárszakértők a Rajo lépése mögött az anyavállalat pénzügyi gondjait sejtik, hiszen – mint mondják – a hazai piacon jelentkező felesleget exportálni lehet. Legkézenfekvőbb felvevőpiacnak Magyarország és Ausztria tűnik, de szóba kerülhetnek a Balkán-félsziget államai is.
Németh Imre magyar földművelésügyi miniszter lapunknak elmondta: jelenleg naponta néhány tízezer liter tej érkezik Szlovákiából Magyarországra. Bár az olcsó import 64-68 forintra szorította az extra minőségű tej felvásárlási árát, ez a magyar tejtermelőknek csak átmeneti gondot okozhat, hiszen Magyarországról már ma is naponta mintegy 30 ezer litert visznek Olaszországba, s úgy tűnik, a görög piac is igényli az aránylag olcsó, ám jó minőségű tejet. (gyor)
Padlón vannak a húsfelvásárlási árak
Dunaszerdahely. Képtelenségnek tartják a dél-szlovákiai agrártermelők azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint június derekától drágul a hús. „Ha a jelenlegi, alacsony felvásárlási árak nem változnak, akkor aligha” – véli Patasi Ilona, a dunaszerdahelyi agrárkamara igazgatónője. Tőle tudjuk, hogy a sertéshús kilójáért jelenleg 30-35 koronát fizetnek a termelőknek, a vágóbikákért pedig mindössze 42-43 koronát. Az áremelési hírnek ellentmond, hogy a feldolgozók engedélyt kaptak a korábbi állami tartalékalapi készletek felhasználására. Ezáltal tovább csökkenhet a termelőktől átvett vágóállatok száma. (gy)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.