Pozsony. Központi hivatal létrehozásával próbálná orvosolni a Magyar Koalíció Pártja a lehallgatásokkal kapcsolatos kaotikus állapotot. Elképzelését nem sokkal a Rusko-féle lehallgatási botrány kipattanása után a koalíciós partnerek elé terjesztette.
Másképp felügyelné a lehallgatást az MKP
A partnerek első reakciója az volt, hogy a lehallgatási botrányokra nem lehet olyan törvény előterjesztésével reagálni, amely a legális megfigyeléseket korlátozná, miközben az illegális lehallgatások okoznak fejtörést. Azt pedig Pavol Minárik KDH-képviselő szerint az MKP javaslata sem oldja meg.
„Az elmúlt időszak történései igazolták, hogy szükség van az általunk szorgalmazott hivatalra. Ha már működne, a botrányok elkerülhetőek lettek volna” – szögezte le az Új Szónak Köteles László, a titkosszolgálatot (SIS) felügyelő parlamenti bizottság MKP-s alelnöke. Szerinte Pavol Bielik récsei polgármester ügye is megelőzhető lett volna; a KDH-s politikust lehallgatták, azonban a felvételek eltűntek, állítólag műszaki hiba miatt. „Bielik esetében nyoma veszett az anyagnak, holott a mai számítógépes technika mellett elképzelhetetlennek tartom, hogy szőrén-szálán eltűnjön. Szerintem kellett volna maradni valamilyen nyomnak. Tarthatatlan, hogy két illetékes hivatal ilyen esetekben egymásra mutogat. Javaslatunk ezt is megoldaná: egy helyen összpontosítaná az elektronikus megfigyelések műszaki részét, és nem lehetne külső tényezőkre hivatkozni” – magyarázta lapunknak Köteles.
Most az is előfordulhat, hogy akár hat szerv is figyeli egyszerre ugyanazt a személyt, s erről nem is tudnak. Az MKP elképzelése szerint a megfigyelést egy intézmény végezné, az egyes hatóságok megrendelését teljesítené. Ez kizárná, hogy akiknek érdekük valakik megfigyelése, kapcsolatba kerülhessenek a megfigyelést megvalósító rendszerrel. „Ezáltal csökkentenénk a visszaélési lehetőségeket, egy független szerv mindent dokumentálna” – tette hozzá. Utólag is ellenőrizhető lenne, ki a megrendelő, ki engedélyezte, ki valósította meg a lehallgatást, ki kapta meg az anyagot. A legtökéletesebb műszaki berendezésekre lenne szükség, hogy semmit se lehessen kitörölni. Köteles elismerte: amíg emberek kezelik a műszereket, száz százalékig nem lehetne kizárni a visszaéléseket, de kevesebb lenne a kiskapu.
Bár az MKP meg van győződve törvénytervezete fontosságáról, saját javaslatként nem terjeszti elő. „Koalíciós partnereink felelősek bizonyos tárcákért, a jogszabály jelentősen korlátozná jogköreiket, ezért nem ellenükben, hanem velük együttműködve érdemes csak benyújtani. Ellenkező esetben vagy félkész megoldás születhetne, vagy rossz szájízzel fogadnák elképzelésünket. Ezért kompromisszumra törekedünk” – tette hozzá a magyar honatya. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.