Zselíz. Lapunk nem hivatalos értesülései szerint április elejétől korlátozott formában visszaállítanák a vasúti személyforgalmat a Léva– Párkány és az Ipolyság–Zólyom vonalon. Ez lehetőségként az állomásfőnökök múlt heti zólyomi értekezletén merült fel.
Korlátozva újraindulhat a forgalom?
Zselíz. Lapunk nem hivatalos értesülései szerint április elejétől korlátozott formában visszaállítanák a vasúti személyforgalmat a Léva– Párkány és az Ipolyság–Zólyom vonalon. Ez lehetőségként az állomásfőnökök múlt heti zólyomi értekezletén merült fel. A már korábban is korlátozott, időközben pedig megszüntetett személyforgalomban körülbelül csak feleannyi vonat újraindítását tervezik, mint amennyi korábban közlekedett. A Léva–Párkány vonalon tehát 4-6 pár szerelvény forgalomba állításáról lenne szó, s a járatokat már az április 7-én kiadandó rendkívüli menetrend is tartalmazná. A tervezett változásról a vasutasok még nem kaptak semmilyen hivatalos értesítést. Felhívtuk Ján Mudrákot, a zólyomi személyforgalmi igazgatóság elöljáróját is, aki a hírt sem megerősíteni, sem megcáfolni nem óhajtotta. Elmondta azonban, hogy a forgalom esetleges újraindításáról valóban vannak tervezetek, de egyelőre nem mondhat többet. „Pénz nélkül nem látok esélyt még a korlátozott személyforgalom újraindítására sem, érdeklődjenek Miloš Čikovský szóvivőnél” – mondta Mudrák. A vasúttársaság szóvivője kérdésünkre közölte: a Nyitra Megyei Önkormányzat már egyeztetett a vasúttal, azonban amíg konkrét tervezetet nem dolgoznak ki, addig a vasút várakozó álláspontra helyezkedik. László Vilmos, a megyei önkormányzat közlekedési osztályának vezetője nem tud a tervezetről, lapunknak annyit mondott, ő szintén nem lát esélyt a forgalom újraindítására. A megye költségvetéséből pénzhiány miatt ez nem oldható meg, már csak törvényi hiányosságok miatt sem, mivel a jelenlegi jogi keretek nem teszik lehetővé a vasúti szárnyvonalak üzemeltetését. A főosztályvezető azt is közölte, azokat a régiókat, amelyekben újraindították a szárnyvonalakon a forgalmat, sem infrastrukturálisan, sem a várható befektetések szempontjából, sem a gazdasági teljesítőképesség tekintetében nem lehet összehasonlítani a Lévai járással. Nem beszélve arról, hogy a vasútnak jóval nagyobb veszteségei voltak a Lévai járás megszüntetett szárnyvonalain, mint például Pozsony megyében.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.