A Fair Play Szövetség igazgatója, Zuzana Wienk:
Az SDKÚ ellenőrző bizottságának jelentése szerint a párt pénzügyei rendben vannak. Csakhogy a könyvelésre vetett egyetlen pillantás alapján nem lehet kideríteni az igazságot.
Kielégítő Dzurinda válasza pártja finanszírozásáról?
Az SDKÚ ellenőrző bizottságának jelentése szerint a párt pénzügyei rendben vannak. Csakhogy a könyvelésre vetett egyetlen pillantás alapján nem lehet kideríteni az igazságot. Mikuláš Dzurinda pártja elismerte, hogy hat szponzortól nem sikerült igazolást szerezni arról, hogy valóban adományoztak az SDKÚ-nak, ugyanakkor a párt nem hajlandó nyilvánosságra hozni e hat személy nevét. ĺgy az álszponzorbotránnyal kapcsolatban felmerült kételyek továbbra sem oszlottak el.
A kormányfő viszont már nem kíván e témával foglalkozni. Úgy véli, az egészet a sajtó és az önök szervezete fújta fel az elnökválasztás előtt.
Rendkívül kényelmetlen helyzetbe került. Az SDKÚ maga idézte elő a botrányt azzal, hogy képtelen volt érthető magyarázatot adni arra, miért cáfolták néhányan, hogy valaha is anyagilag támogatták a pártot, ennek ellenére szerepelnek a szponzorlistán. Ha hitelesen bizonyították volna, hogy ezek az emberek hazudnak, az ügy rég feledésbe merült volna. Szövetségünk a felmerült kételyek alapján feljelentést tett, a rendőrség dolga kideríteni, történt-e törvénysértés. (sza)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.