Pozsony/Dunaszerdahely/Komárom. A felvásárlási árak nem igazolják egyes lapok és kereskedelmi hálózatok állítását, hogy november-december tájékán jelentősen drágul a hús.
Karácsony előtt olcsóbb
Pozsony/Dunaszerdahely/Komárom. A felvásárlási árak nem igazolják egyes lapok és kereskedelmi hálózatok állítását, hogy november-december tájékán jelentősen drágul a hús. Ha lesz is áremelés, arra nem az állattartók miatt kerül sor – tartják a dél-szlovákiai sertéstenyésztők, akik a felvásárlási gondok miatt óriási veszteséggel zárják az évet. „Az állítás puszta üzleti fogás, nincs valóságalapja” – fogalmazott az egyik csallóközi termelő, s hogy szavait alátámassza, rögvest fellapozta az Agrárgazdasági Kutatóintézet árfigyelő szolgálatának legfrissebb jelentését. Ebből pedig az ellenkezője derül ki, azaz, hogy a sertés és a szarvasmarha felvásárlási ára egész évben mélyen a többéves átlag alatt volt. Az utóbbi hetekben ugyan bekövetkezett enyhe emelkedés, ám ez az időszak csak rövid ideig tartott. A dunaszerdahelyi és a galántai régióban gazdálkodóktól megtudtuk: a kilónkénti felvásárlási ár a szerződéses sertéstenyésztők esetében ismét 39–40 koronára zuhant, a szerződéssel nem rendelkező állattartóktól pedig jó, ha 36 koronás áron átveszik a hízót. Ugyanakkor az önköltségi küszöb 42-44 korona/kg. A termelők állításával Stanislav Nemec, az Agrárkamara szóvivője és Patasi Ilona, a kamara dunaszerdahelyi regionális kirendeltségének igazgatónője is egyetért. Az agrárönkormányzat illetékesei arra figyelmeztetnek, hogy az ünnepek előtt további árzuhanás állhat be a házi disznótorok okozta kereslet-visszaesés miatt. Az új évben azonban nőnek az élelmiszerárak. Az emelkedés kiváltója a hozzáadottérték-adó 14-ről 19 százalékra való növekedése, valamint az energia drágulása. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.