Érsekújvár. Két 16 éves fiatal gyújtotta fel szeptember 20-án éjjel azt a 49 éves hajléktalant, aki a szörnyű tettet követő harmadik napon belehalt súlyos, másod-, illetve harmadfokú égési sérüléseibe.
Kamaszok ölték meg az érsekújvári hajléktalant
A vasúti pályaudvar és az autóbusz-megálló közelében található gyógyszertár falánál a két fiatal szeptember 20-án, röviddel éjfél előtt bukkant rá a bokrok között meghúzódó, alvó férfira. „Úgy hallottam, állítólag benzinnel öntötték le szegényt. Ismertem az illetőt, nemegyszer láttam itt, az ablak alatti bokrokban, egy rongyos szőnyeg volt a fekhelye. Errefelé több, az állomás környékén lézengő hajléktalan tanyázik, a bokrok mindig tele vannak üvegekkel és szétázott kartondarabokkal” – mondta lapunkat Vas Gábor, annak a gyógyszertárnak a tulajdonosa, amelynél a szörnyű eset történt.
A magyarul segítségért kiáltozó, lángoló férfit egy fiatal sofőr vette észre, aki a közeli taxiállomás felé tartott. A súlyos égési sérüléseket szenvedő 49 éves Andrást az érsekújváriból egy pozsonyi kórházba szállították, ahol belehalt sérüléseibe.
A gyógyszertárral szemközti vendéglő előcsarnokában üldögélők az eset után elmesélték, hogy a taxisofőrnek azon a borzalmas éjszakán többen is segítettek. Az arra elhaladó autók sofőrjei sorra megálltak, és próbálták közös erővel oltani a kétségbeesett hajléktalan hátán és karjain lángoló ruhadarabokat. Az egykor muzsikusként külföldön dolgozó, elegánsan öltözködő férfi a mentőautóban azt mondta, két vagy három fiatalt látott.
Korábban köztiszteletnek örvendett, és szinte mindenki ismerte a környéken. Egyik ismerőse elárulta, amikor elvált a feleségétől, se pénze, se otthona nem maradt, és az ivócimborák szerint csak árnyéka volt korábbi önmagának a több nyelven beszélő, kifogástalan modorú cigány muzsikus. Azok szerint, akik ismerték az elhunytat, András nem állt rossz ember hírében. Éppen ezért érthetetlen és felfoghatatlan, hogy a két fiatal miért élt ilyen gyalázatos módon vissza az alvó férfi kiszolgáltatottságával.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.