Csíkszereda. Több százezer zarándok vett részt idén is a csíksomlyói Mária-kegyhelyen szombaton lezajlott pünkösdi búcsún, amelyen Erdő Péter bíboros, prímás, budapest-esztergomi érsek celebrálta a szentmisét és mondott ünnepi beszédet.
Ismét százezrek a csíksomlyói búcsún
Csíkszereda. Több százezer zarándok vett részt idén is a csíksomlyói Mária-kegyhelyen szombaton lezajlott pünkösdi búcsún, amelyen Erdő Péter bíboros, prímás, budapest-esztergomi érsek celebrálta a szentmisét és mondott ünnepi beszédet. A kárpát-medencei magyarság hagyományossá vált legnagyobb találkozójára az idén – helyi becslések szerint – 350 ezren érkeztek. Jakubinyi György gyulafehérvári érsek emlékeztette a csíksomlyói kegytemplom előtti hegynyeregben egybegyűlteket, hogy az idei búcsú a 438., nemzeti fogadalomból megtartott zarándoklat. Felolvasta II. János Pál üzenetét, amelyben a pápa tanúságot tett „az erdélyi nép évszázados hűségéről az Evangéliumhoz”, s apostoli áldását adta a búcsú részvevőire. Szentbeszédében Erdő Péter kijelentette: „Népünk méltóságának, katolikus hitéhez való ragaszkodásának és a Szűzanya iránti bizalmának és tiszteletének hirdetője és tanúbizonysága ma is ez a világhírű csíksomlyói búcsú, ahol együtt imádkozunk jelenlévők és a zarándoklatunkat távolból kísérők. Imádkozunk népünkért, a többi népért, imádkozunk egész Európáért.” Az Európai Unió bővítéséről szólva kiemelte: „Nagy a reménységünk a nemzetek közötti megbékélésre, mert az unióban mind a türelem, mind az azonosság tisztelete otthonos. Csak azonosságunk vállalásának és kölcsönös elismerésének az alapján valósíthatjuk meg az igazi toleranciát, a testvéri szereteten alapuló türelmet.”
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.