Pozsony. Megcsonkították Petőfi Sándor pozsonyi szobrát, ezúttal a kard markolatából törtek le egy darabot. A költő szobra már harmadik alkalommal esett áldozatul vandáloknak, amióta áthelyezték a Medikus-kertbe.
A rongálást Miklósi Péter fedezte fel.
Ismét megrongálták Petőfi szobrát
A rongálást Miklósi Péter fedezte fel. „A somorjai szoborgyalázás után rossz előérzetem volt, ezért elmentem a Medikus-kertbe, hogy megnézzem, a Petőfi-szoborral minden rendben van-e. Ekkor vettem észre, hogy a markolat egy részét letörték” – tájékoztatta lapunkat a Petőfi Sándor Emlékmű Bizottság alapító tagja. Hogy mikor történt a barbár cselekedet, nem tudni. Miklósi ismeretlen tettes ellen feljelentést tett.
Petőfi Sándor szobrát azért helyezték át Ligetfaluból a városközpontba, mivel a félreeső parkban többször is megrongálták. Radnai Béla alkotását 2003. március 15-én avatták újra, ám alig fél évig volt csak sértetlen. Tavaly októberben letörték a kard markolatát. Vladimír Višváder szobrász-restaurátor szerint október végére tudják pótolni a hiányzó darabot. A kár körülbelül 20 ezer korona. (kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.