Pozsony. Elfogadta tegnap a parlament Rudolf Zajac egészségügyi miniszter első két reformtörvényét. A képviselők nagy többsége, nyolcvanegy, jónak találta az egészségbiztosításról, valamint az egészségbiztosítókról és az egészségügyi felügyeletről szóló törvényeket.
Igen Zajac két törvényére
Az első jogszabály szavazását irányító Viliam Novotný (SDKÚ) „Zajacért” felkiáltással mutatta a képviselőknek, hogy szavazzanak igennel. Feltételezhető azonban, hogy ilyen eredményre ő sem számított. Rudolf Zajac természetesen elégedett, az igenek magas száma őt is meglepte. „A Titanic kezdi elkerülni a jéghegyet, az egészségügy nyugodtabb vizekre evez” – mondta. A szavazás eredménye meglepte Bastrnák Tibort (MKP) is. „Nem számítottam ilyen nagy támogatásra, elég érdekesen zajlanak az események” – mondta lapunknak.
Az elfogadott jogszabályok az egészségügyi biztosítás hátterét szabályozzák. Rudolf Zajac egészségügyi miniszter elképzelésének megfelelően a biztosítók részvénytársaságokká alakulnak, képviselői javaslatra azonban a jelenlegi két állami intézmény, az Általános Egészségbiztosító és a Közös Egészségbiztosító 100 százalékos tulajdonosa továbbra is az állam marad. Magasabb egészségbiztosítási járulékot fizetnek majd azok a vállalkozók, akik eddig a minimális kivetési alapból számították ki a járulékot, mivel az 3000 koronáról a minimálbérre, azaz 6070 koronára emelkedik. Nő az állam által a saját biztosítottjai után fizetett járulék is, így az átlagbér négy százalékát kapják majd a biztosítók a gyerekek, a nyugdíjasok és egyéb nem dolgozó személyek után. A képviselők elutasították a KDH 5%-os javaslatát, mely mintegy 5 milliárd koronával növelte volna a költségvetés egészségügyi kiadásait. Az általános, mindenki számára kötelező egészségbiztosítás mellett lehetőség nyílik kiegészítő biztosítás megkötésére is, melyből pluszszolgáltatások – például átlagon felüli színvonalú kórházi szoba – költségeit lehet majd fedezni. (lpj, s)
IGENNEL SZAVAZÓ FÜGGETLENEK
Miroslav Abelovský (HZDS), Herman Arvay (KSS), Anton Danko (ANO), Igor Pinkava (HZDS), Ján Mikolaj (HZDS), Zuzana Plháková (SDKÚ), Ivan Kiňo (HZDS), Robert Nemcsics (ANO), Ivan Šimko (SDKÚ-SF), Gustáv Krajči (HZDS), Alexej Ivanko (SDKÚ-SF), Ladislav Polka (HZDS). Zárójelben a képviselő korábbi pártja.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.