Pozsony. Nem szokványos módon próbált segíteni anyagi helyzetén a bánovcei Jana M. A 24 éves fiatalasszony úgy döntött, bérgyilkos segítségével szabadul meg vállalkozó férjétől, hogy hozzájusson pénzéhez.
Hitelbe vásárolt férjgyilkost
Pozsony. Nem szokványos módon próbált segíteni anyagi helyzetén a bánovcei Jana M. A 24 éves fiatalasszony úgy döntött, bérgyilkos segítségével szabadul meg vállalkozó férjétől, hogy hozzájusson pénzéhez. Az ifjú feleség felvette a kapcsolatot az alvilággal, hogy biztosítsanak neki a kellemetlen művelet elvégzéséhez megfelelő szakembert. Ekkor figyelt fel rá a Szervezett Bűnözés Elleni Hivatal. A nyomozók végigkövették a gyilkosság megrendelésének folyamatát, s mikor már minden elő volt készítve, akkor avatkoztak be. Jana M. 150 ezer koronát ígért a bérgyilkosnak, ha elteszi férjét láb alól. De mivel nem volt ennyi készpénze, egyfajta „hitellevelet” állított ki, melyben kötelezte magát, hogy az örökségből kifizeti az összeget. (kcr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.