Hradištská Moľva/Markovce. Tegnap már megnyugodni látszottak a kelet-szlovákiai folyók és további apadás várható. Az árvizek mintegy 200 községet érintettek kisebb-nagyobb mértékben, a legsúlyosabban féltucatnyi Ondava menti települést a Nagymihályi járásban, ahol szombaton átszakadt a gát és a lakosságot ki kellett telepíteni.
Gátszakadás az Ondaván
Délután erre még senki sem számított, ottjártunkkor a falubeliek békésen beszélgettek a házaik előtt, néhányan a gáton sétáltak és az árvizet nézték. Néhány órán belül azonban a faluba vezető úton több helyütt átfolyások keletkeztek, majd teljesen elöntötte az utat a víz. A kitelepített lakosokat a tűzoltók Malčicén helyezték el. Bár délután Vladimír Kundrat, a vízügyi hatóság egyik illetékese még úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint nem lesz szükség további falvak evakuálására, vasárnapra virradóra Markovce legalacsonyabban fekvő részének lakói is kénytelenek voltak elhagyni házaikat. A 150 ember számára az óvodában és az iskolában alakítottak ki ideiglenes szállást. Az Ondavából kiömlő víz a következő napokban további községeket is veszélyeztethet, ám szerencsére a közeli települések nagy része magasabban helyezkedik el, és körülöttük viszonylag nagy kiterjedésű termőföldek és rétek találhatóak. Ha a gát folyó túlsó partján szakadt volna át, az alig néhány kilométerre fekvő Tőketerebes is veszélybe kerülhetett volna. Arra a kérdésre, hogy az Ondava átázott gátjai másutt is átszakadhatnak-e, senki sem tudott egyértelmű választ adni.
A folyó szerencsére tegnap apadásnak indult, a víz magassága már csak a másodfokú készültségnek felelt meg, azonban a szakadás helyén, mintegy 30 méteren továbbra is a földekre ömlött a folyó vize, a szakasz helyreállításán mintegy száz munkás dolgozott.
Faágba kapaszkodva várták a segítséget
Kassa. A víz hétvégén a Kassa–Eperjes közti autópálya több szakaszát is elöntötte, sőt a Tarca Lemes közelében elsodort egy gépkocsit is. Utasainak sikerült kimászni az ablakokon és fatörzsekbe kapaszkodva várták, hogy kimentsék őket. Szerencsére a víz nem sodorta őket el, komolyabb bajuk nem esett, csak alaposan átfáztak. (ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.