Pozsony. Az Európai Unió előírásai szerint a postán feladott csomagokat a címzett lakhelyére kell szállítani, a küldeményen feltüntetett címre. Uniós csatlakozásunk után a Szlovák Postának is meg kell birkóznia ezzel a feladattal.
Európában a postás kétszer csenget
Tapasztalataink szerint nemcsak a községekben, hanem a városokban sem kapja meg minden esetben személyesen a címzett a küldeményt. „Gyakran rendelek könyveket, azonban a postás általában csak egyszer nyomja meg a kapucsengőt, meg sem várja, amíg leérek a tizenegyedik emeletről, hanem már dobja is be az értesítést a postaládámba” – mondta egy anonimitást kérő fiatalasszony Galántáról.
Egy csallóközi település postahivatalában érdeklődésünkre azt a választ kaptuk, hogy egy központi utasítás értelmében meg sem kísérlik kikézbesíteni a csomagokat a megadott lakcímre, mindössze értesítést hagynak a címzettnek arról, hogy küldeménye érkezett. „A három kézbesítő kolléganőmnek már a levelek és újságok is nagy terhet jelentenek, szerintem ki van zárva, hogy ez a rendszer jövőre megváltozzon” – válaszolta megkeresésünkre egy postai dolgozó, aki neve elhallgatását kérte. Szerinte csak akkor tudnák megoldani a csomagok kézbesítését, ha kapnának egy szolgálati gépkocsit. „Mit csináljunk? A postások nem köthetik a hátukra a csomagokat” – válaszolta, majd hozzátette: úgy tudja, a városokban könnyebben megoldják a csomagkézbesítést, mert ott a postásoknak gépkocsik is rendelkezésre állnak.
Szerettük volna megtudni, hogyan akarja megoldani a Szlovák Posta az uniós előírások betartását, azonban a posta besztercebányai központja PR-részlegének vezetője, Bela Lisáková nem tudott az EU vonatkozó szabályáról. ĺrásos válaszában egyebek közt az áll, hogy tavaly 88 százalékos volt a csomagok kézbesítési aránya, vagyis az esetek nagy részében sikerült a címzettnek átadni a küldeményt. A posta azonban csak a nagyobb városokban tudja megoldani a csomagok kézbesítését, ráadásul csak hétköznaponként délután négy óráig. Felvetésünkre, hogy a délutáni órákban eredményesebben próbálkozhatnának, azt a választ kaptuk, hogy Besztercebányán és Zsolnán a posta már megkísérelte, hogy munkaidő után kézbesítse a csomagokat. „Tapasztalataink szerint azonban az eredményesség megegyezett a délelőtti kézbesítés hatásfokával” – áll a postától kapott válaszban, mely rámutat: a kézbesítői hálózat nagy részét nők alkotják, akiknek a délutáni munkaidő nem felel meg. Az esetleges fizetés-kiegészítés következtében pedig megnőne a postai küldemények portóköltsége. Az állásfoglalásban a pénzes postások délutáni munkaidejével kapcsolatban a következő szerepel: „Az esti órákban való kézbesítés növelné a rablótámadások kockázatát, mivel csak a csomagok szállításánál vehetünk igénybe gépjárművet.” Az állampolgárok kilencven postahivatalban már kérhetik a küldemény újbóli kézbesítését, természetesen külön díjazás fejében. Végül még egy mondat a posta válaszából: „A hivatalok, cégek, üzletek is csak egy bizonyos óráig tartanak nyitva. Ez azt jelenti, hogy minden állampolgárnak az adott feltételekhez kell alkalmazkodnia.” (jéel)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.