Pozsony. Tanácstalanok a dél-szlovákiai agrártermelők. Jóváhagyta ugyan a törvényhozás a vízügyi (372/1990 Tt. sz.) törvény Hamerlik Richárd MPK-s képviselő módosítását, amely nulla koronában szabja meg az öntözésre felhasznált víz árát, ám az még nem jelent meg a törvénytárban, tehát nem lépett hatályba.
Egyelőre drága vízzel öntöznek a gazdák, várni kell a törvény hatályba lépésére
A termelőknek viszont holnapig kell kérvényezniük az állami támogatást, amelyhez csatolniuk kell a vízgazdálkodási vállalattal kötendő szerződést is. Csakhogy ez a szerződés még a régi, köbméterenkénti hat koronás vízárat tartalmazza, amely a termelők számára elfogadhatatlan. „Most mi tévők legyünk?” – kérdezték a szerkesztőségünkbe telefonáló gazdák.
Több felsőcsallóközi termelő szerint a dotációs kérvényhez nem kellene csatolni a vízszolgáltatásról szóló (régi) szerződést, elvégre az még a régi vízárat tartalmazza. Viszont így a gazdák nem tesznek eleget a dotációfolyósítási feltételeknek. Más véleményen van Hamerlik Richárd, a parlament földművelésügyi bizottságának MKP-s alelnöke. Amíg a törvénytervezet nem lép hatályba, addig a régi jogszabály érvényes, azaz a gazdáknak csatolniuk kell kérvényükhöz a régi vízárat tartalmazó szerződéseket. „Ha az új jogszabály hatályba lép, a szerződések úgyis megváltoznak” – nyilatkozta lapunknak Hamerlik. Hasonlóan vélekedett Czajlik Katalin, a földművelésügyi miniszter szóvivője is.
A parlament által elfogadott jogszabály a törvénytárban történő megjelenése után lép hatályba. Nyomdába viszont csak azután kerülhet, hogy a kormányfő, a parlament elnöke és az államfő is aláírta – ez még nem történt meg. A vízügyi törvény módosítását a törvényhozás múlt héten csütörtökön fogadta el. (gyor)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.