Pozsony. Továbbra is Robert Fico a legmegbízhatóbb politikus a lakosság körében, derült ki a Statisztikai Hivatal közvélemény-kutató intézetének legfrissebb felméréséből. A Smer elnökében a megkérdezettek 22,9 százaléka bízik, az előző hónaphoz képest több mint 3 százalékkal javított.
Bugár már a harmadik
Pozsony. Továbbra is Robert Fico a legmegbízhatóbb politikus a lakosság körében, derült ki a Statisztikai Hivatal közvélemény-kutató intézetének legfrissebb felméréséből. A Smer elnökében a megkérdezettek 22,9 százaléka bízik, az előző hónaphoz képest több mint 3 százalékkal javított. A második helyen hosszú ideje stabilan Vladimír Mečiar áll, őt a megkérdezettek 16,3 százaléka választotta, januárhoz képest ő is 3 százalékkal jobb. A legnagyobb meglepetést Bugár Béla okozta, aki 10,2 százalékával a harmadik helyre került, s ezáltal megelőzte Mikulás Dzurindát, aki 9,1 százalékot kapott. Bugár támogatottsága az előző hónaphoz képest majdnem két százalékkal emelkedett, míg Dzurindáé másfél százalékot esett. Utána Eduard Kukan következik 9,1 százalékkal, őt Pavol Hrušovský követi 6 százalékkal. A magyarok közül Csáky Pál áll Bugár után legjobban, őt 1,6 százalék választotta, s ezzel a 18-ik helyre szorult. A megkérdezettek 25,9 százaléka egyetlen politikusban sem bízik, ez 7 százalékkal kevesebb, mint amit idén januárban mértek. (sita, tasr)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2016. 10.26.
Őrizetben az afgán „Mona Lisa”
2012. 12.01.
Most elmarad a durva gázáremelés
2011. 12.12.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.