Ipolynyék. Biró Ágnest jelölte a kulturális minisztérium államtitkári tisztségébe a Magyar Koalíció Pártjának Országos Tanácsa. Szombati ülésén a testület a pénzügyi decentralizációról és Törökország EU-tagságáról is tárgyalt.
Biró Ágnes a jelölt
Komlósy Zsolt, az MKP OT elnöke szerint egyértelmű sikerként könyvelhető el, hogy konszenzusos alapon sikerült a testületnek államtitkár-jelöltet választania. „Tudjuk jól, mekkora problémát okozott ez a kérdés július elején. A mostani döntés megerősítette az elnökség véleményét. Úgy gondolom, a jelölteket meghallgató bizottsággal együtt az elnökségnek sikerült olyan személyt kiválasztania a kulturális tárca államtitkári posztjára, aki az országos tanácstól is egyértelmű bizalmat kapott. Ezt a szavazás is megmutatta. Örülök annak, hogy az elnökség javaslatát ilyen nagy arányban fogadták el” – mondta Komlósy Zsolt.
A tanácskozáson vitatémaként szerepelt a közelmúltban elfogadott, a községek életét nagyban befolyásoló, pénzügyi decentralizációt előirányzó törvény, amely a kisközségek polgármesterei szerint nagyban megnehezíti majd az alacsony lélekszámú települések működését. „A jogszabály kereteket ad ahhoz, hogyan fog működni az új rendszer. Elemezni kell ezt, és meg kell találni a továbblépés lehetőségeit. ĺgéretet kaptunk a pénzügyminisztériumtól, hogy egy év múlva átértékelhetjük azokat a kritériumokat, amelyek szerint valójában elosztják a pénzt az önkormányzatok között. Az a leglényegesebb probléma, hogy Szlovákia magyarok által lakott részén sajátos a településszerkezet, sok a kisközség. Nekünk pedig arra kell törekednünk, hogy ne bomoljon fel ez a szerkezet, és továbbra is élet-, működő- és fejlődőképes maradjon. Az MKP önkormányzati tanácsának tehát bőven lesz feladata” – hangsúlyozta Komlósy.
Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Simon Zsolt földművelésügyi miniszter múlt heti nézeteltérése kapcsán – amely az antidiszkriminációs törvényről a kormányban tartott szavazás után alakult ki – Bugár Béla pártelnök elmondta: ha a jövőben valamilyen probléma merülne fel, azt a miniszteri klubban vagy egymás közt, a sajtó kizárásával kell rendezni.
Törökország EU-tagságával kapcsolatban a magyar párt hangoztatja: Ankara eddig csak papíron tett lépéseket a demokratizálódás felé. Az országnak mindenekelőtt az emberi és kisebbségi jogok érvényesülése érdekében kell gyakorlati intézkedéseket foganatosítania.
Az MKP OT jóváhagyta, hogy mindenszentek miatt nem október 30-án, hanem november 6-án tartják Galántán a párt 6. országos kongresszusát. (sz. z., ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.