Kairó, Tába. „Szoros ellenőrzés” alá vont az egyiptomi rendőrség 13 személyt, akit azzal gyanúsítanak, hogy köze volt a Sínai-félszigeten csütörtökön este véghezvitt robbantásos merényletekhez.
Beduinoktól származott a tábai bomba?
Hírek szerint a félsziget lakosairól, jobbára beduinokról van szó, mindenesetre olyan személyekről, akik otthonosan mozognak a turistaparadicsom különféle intézményeiben. Az a hatóságok feltevése, hogy a robbanóanyagot szolgáltatták a legalább 34 ember életét kioltó merényletekhez.
A tábai Hilton Szálló romjai között zajlik a nyomok gyűjtése, hogy megállapítsák a tettesek kilétét. Egyelőre azt sem tudni, vajon öngyilkos merénylet történt-e. Rekonstruálni próbálják egyebek közt a robbantáshoz használt Ford terepjáró rendszámtábláját.
Az akciót a hatóságok szerint az al-Kaida hálózat követte el, bár kézzelfogható bizonyítékok még nem állnak rendelkezésre. A tettesek nevében eddig jelentkezett három szervezet közül az egyik Abdallah Azzám mártír nevét viseli, akit az al-Kaida első embere, Oszama bin Laden ihletőjeként tartanak számon. Az Iszlám Világcsoport és az Iszlám Egyistenhit Brigádjai néven jelentkező csoportosulás mind ez ideig sose hallatott magáról. (m, ú)
„Példátlanul véres” akciókkal fenyegetnek
Párizs. A Fegyveres Francia Iszlám Csoport nevű, eddig ismeretlen szervezet vállalta az Indonézia párizsi nagykövetségénél pénteken elkövetett, tíz embert megsebesítő és az épületben jelentős kárt okozó robbantást – közölték rendőrségi források. A francia főváros 16. kerületének – ott van a nagykövetség – rendőrkapitányságát e-mailban értesítette a csoport, amely követelte, hogy bocsássanak szabadon két olyan, életfogytiglanra ítélt embert, aki 1995-ben elkövetett robbantásokért kapta büntetését. A közlemény szerint a csoport január 30-áig vár, s ha addig a két bebörtönzött nem nyeri vissza szabadságát, „újabb, példátlanul véres” támadásokat hajt végre. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.