Washington. A Fehér Ház néhány napos tétovázás után eldöntötte, hogy a BT új határozatát kéri, mielőtt megindulna az Irak elleni katonai akció. Bush elnök előzőleg azt is kijelentette, hogy erre nem neki van szüksége. Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek a vezetője követelni fogja, hogy Irak számolja fel al-Szamud-2 típusú rakétáit.
Baj van a rakétákkal
Tegnap hajnalban ért véget a BT nyílt vitája Irakról, amelynek során 56 nagykövet szólalt fel. A testület lényegében az Európai Uniónak a további fegyverzetellenőrzést sürgető közös álláspontjához csatlakozott, csupán kevesen támogatták az amerikaiak és britek által képviselt kemény politikát.
Katonai körökben aggodalmat keltett, hogy egy iráni támogatást élvező iraki ellenzéki szervezet ötezer fegyverese átlépte a határt, és állásokat épített ki az észak-iraki hegyekben. A teheráni száműzetésben élő Hakim ajatollah parancsnoksága alatt álló Iraki Iszlám Forradalom Legfelső Tanácsa 1991-ben a síita többségű Dél-Irakban felkelést robbantott ki Szaddám ellen, de amerikai segítség híján katonai vereséget szenvedett. Irán most azzal védekezett, hogy az Irakban működő iráni ellenzéki szervezet, a Mudzsaheddin Khalk alakulatait is mozgósították, és Észak-Irakba küldték. A bonyolult helyzet az elemzők szerint még csak ízelítő abból, ami az iraki központi hatalom összeomlása után következhet.
Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek (UNMOVIC) vezetője követelni fogja, hogy Irak számolja fel al-Szamud-2 típusú rakétáit, mivel hatótávolságuk meghaladja az BT által megszabott 150 kilométert. Diplomáciai forrásokból kiszivárgott, hogy Blix ezt levélben fogja követelni a bagdadi hatóságoktól, miután az ellenőrök befejezik szemléiket. Az irakiak a főellenőr januári bagdadi látogatásakor azt állították, hogy az al-Szamud-2 rakéták, noha a próbarepülésen elérték a 183 kilométert, robbanófejjel és egyéb kiegészítő eszközökkel felszerelve, vagyis többletteherrel nem lépik túl a megszabott korlátot. Blix a múlt pénteken a BT előtt tett jelentésében illegálisnak nevezte ezeket a rakétákat. Diplomáciai körök szerint Blix még nem döntötte el, hogy a hajtóművek megsemmisítését is követelni fogja-e. A fegyverzetellenőrök szóvivője szerint már azonosították és megjelölték azt a 380 hajtóművet, amelyet Irak illegálisan importált, hogy az al-Szamud-2 rakétákba beépítsék őket. Mohammed Alduri iraki ENSZ-nagykövet szerint Bagdad technikai konzultációkat kért az UNMOVIC-tól. (m, n, o)
Amerikai bojkott a francia árukra
Washington. Az amerikai sajtó összpontosított támadásba lendült Párizs ellen: több csatornán biztatják a francia termékek elutasítására a közvéleményt. „Valamennyi francia áru bojkottját követelem, a Perrier ásványvíztől a pezsgőig, a kozmetikai luxustermékektől a baszk sapkáig és a croissant-ig” – mondta egyik műsorában a nashville-i rádió közkedvelt műsorvezetője. A rádiós sztár szerint a franciák megint elárulják Amerikát, és megérdemlik, hogy egyszer ennek az árát is megfizessék. A New York Post egyik pedig a franciák és németek áruinak semmibevételét ajánlotta. A hangulatkeltés nem mondható hatástalannak: számos amerikai étteremben lekerültek az étlapról a francia borok, egyes helyeken a hasábburgonyát (angolul: french fries) szabadságkrumplira (freedom fries) keresztelték át. (o)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.