Washington/Bukarest/Jeruzsálem. Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter szerint a katonai felvonulás a Perzsa-öböl térségében elérte azt a szintet, amelyen az amerikai és brit erők bármikor megkezdhetik az Irak elleni hadműveleteket.
Amerika azonnal képes támadást indítani
Ideiglenes amerikai katonai légi támaszpontot alakítottak ki a konstancai Mihail Kogalniceanu repülőtéren az Irak elleni esetleges támadásra való felkészülés keretében. Tegnap újabb Hercules-C130-as repülőgép érkezett a romániai repülőtérre, ahol már csütörtök este öt hasonló típusú repülőgép és hat MH 46 típusú helikopter landolt. A gépek katonákat és hadifelszerelést szállítottak. Ma újabb repülőgépek érkeznek Konstancába. Ion Iliescu román államfőt tájékoztatták arról, hogy az amerikai katonai szakértők azt javasolják: az amerikai hadsereg vegye igénybe a Konstanca melletti katonai repülőteret egy Irak elleni támadás esetén. Román sajtóbeszámolók szerint csütörtökön már mintegy ezer amerikai katona érkezett Konstancába, ők itt várják az Irak elleni támadást elrendelő parancsot. Mások úgy tudják, hogy az amerikai katonák a hadfelszereléssel együtt hétfőn továbbindulnak Törökországba. Egyébként a kirakodás és az üzemanyaggal való feltöltés után az amerikai repülőgépek rendre visszatérnek Németországba.
Az izraeli hadvezetés arra számít, hogy az Irak elleni támadás megindításáról az amerikaiak hat órával annak kezdete előtt tájékoztatni fogják Jeruzsálemet. A Háárec című lap az izraeli védelmi minisztériumból származó értesülésre hivatkozva azt írta, jelenleg a legelterjedtebb értékelés az, hogy a támadás március első hetében kezdődik. Az általában igen jól tájékozott újság hozzáteszi: az izraeli hadsereg fel van készülve arra, hogy az amerikai támadás március 1-jén indul. A Háárec megjegyzi, hogy Izrael előzetes tájékoztatásáról intenzív tárgyalások folynak, de erre nézve Washington még nem kötelezte el magát. Arra viszont ígéretet tett az USA, hogy offenzívájának első szakaszában lerombolja a nyugat-iraki tüzérségi lőállásokat. A körzet 400 kilométerre van Izraeltől, és az 1991-es öbölháború idején Irak innen 39 Scud rakétát indított Izrael ellen.
Oroszország bekeményített
Moszkva. Oroszország pénteken keményített az Egyesült Államok és Nagy-Britannia iraki irányvonalát bíráló álláspontján. Szergej Lavrov orosz ENSZ-nagykövet rossz döntésnek nevezte a két ország új ENSZ-határozatra vonatkozó tervét. A tervezetet várhatóan hétfőn terjesztik be a Biztonsági Tanácsban. Mint Colin Powell amerikai külügyminiszter hangsúlyozta, az nem fog Irak elleni ultimátumot tartalmazni. Vlagyimir Putyin orosz elnök közvetve ugyancsak kritikusan fogalmazott. „A világ egyes országaiban befolyásos erők növekvő agresszivitását érzékeljük” – mondta tegnap a Kremlben. (mti)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.