A háromszög négyszögesítése

Sophie Marceau és Charles BerlingHát nem. Ez a történet igencsak döcög. Pszichológusok és dramaturgok ne is nézzék meg a filmet, mert csak feleslegesen felizgatják magukat, főleg a végén. Slusszpoén ugyanis egyáltalán nem jutott a forgatókönyvíró eszébe, ezért a legegyszerűbb megoldást választotta. A rendező, Diane Kurys ugyan megtette, amit lehetett, a színészek úgyszintén, ám ilyen alapanyaggal nem sokat kezdhettek. Mert ami az Amelie-ben működött, nem biztos, hogy egy szerelmi háromszöget is sikerrel négyszögesít.

Adott egy házaspár, méghozzá nem akárkik, Sophie Marceau és Vincent Perez. Sophie-t már húsz éve, a Házibuli óta imádjuk, most is üde, természetes és gyönyörű. Perezt legutóbb a Tulipános Fanfan remake-jében láthattuk, ám ott nem igazán domborított akcióhősként. Most sokkal hálásabb feladatot kapott. Egy kiállhatatlan, egoista, basáskodó férjet kellett alakítania. És a film közepéig ez sikeredett is neki. Meg kell fojtani, pofon kell vágni, amikor sorozatosan megalázza, egrecíroztatja feleségét, szolgálót csinál belőle, mindeközben vígan flörtöl az összes szembe jövő pipivel. A feleség eleinte mindenben alárendeli magát ura kívánalmainak, de láthatóan egyre boldogtalanabb, és mi már sejtjük, hogy hamarosan robbanni fog. A robbanást egy bohém lovag sietteti, aki végre nőnek tekinti Sophie-t. Sajnos Antoine, a szerető foglalkozására nézve történetesen forgatókönyvíró. A realista eszközökkel bonyolított cselekmény itt válik művivé és erőltetetté. Antoine ugyanis saját történetét szövi bele a készülő forgatókönyvbe, úgy, hogy szóról szóra idézi kettejük párbeszédeit, és a szerelmi légyottok is mind szerepelnek a műben. Ráadásul közben megismerkedik és öszszebarátkozik a feleségét visszaszerezni igyekvő férjjel, és hipp-hopp kiderül, hogy tulajdonképpen rokonlelkek ők, hiszen például mindketten szeretnek kerékpározni, és imádják, ha kényeztetik őket. Hirtelen kiderül, milyen sebezhető is az eddig vígan basáskodó férj, és mennyire ragaszkodik feleségéhez.

Játszik még egy nyolc év körüli kisfiú, akiről végig szinte semmit sem tudunk meg. Egyáltalán nem kerül padlóra szülei elhidegülése miatt, ugyanúgy viselkedik a papával, mint a mamával, sőt Antoine-t is azonnal elfogadja kettes számú papának. Ilyen nincs. Legalábbis nem a való világban.

Ha jól akarnak szórakozni, azt ajánlom, tessenek mesefilmként nézni a Je reste! című alkotást, amelyet Magyarországon Maradok! címmel, azaz szó szerinti fordításban forgalmaznak. A hazai címfaragók nyilván napjaink egyik legzseniálisabb gagyi-dalát, a „Láska moja de si” című Chiki-liki-tua slágert vették alapul a fantáziadús Láska moja, kde si? címhez. Nos, a két műnek semmi köze egymáshoz, az eperjesi art-rockerek elemelkedett hülyülése nem köszön vissza a vászonról. Ha úgy tetszik, a hazai forgalmazó a siker érdekében idegen tollakkal ékeskedik. Ezt a filmet csak a remek színészek és a meleg, természetes színekkel operáló operatőr miatt érdemes megnézni. És persze azért, mert a nagy hollywoodi forgatagban szükségünk van néha egy kis európaiságra, egy kis francia sármra.