Közel 1 500 új munkahely Egyházkarcsán

Karcsai út
Egyházkarcsa |

Az év elején elkezdődött az ipari park legnagyobb csarnokának építése. A készülő logisztikai központban újabb ezer munkahelyet alakítanak ki, egy másik fejlesztésnek köszönhetően legalább további ötszázat. Tavaly 2,5 millió eurót fordított az önkormányzat a park infrastruktúrájának fejlesztésére.

Január 4-én láttak munkához a gépek az ipari parkban. A terület szélén az eddigi legnagyobb logisztikai központot kezdte el építeni a Logcenter R7. Gódány László polgármester elmondta, hogy a 60 ezer négyzetméteres új csarnok nemcsak méreteiben lesz kivételes, hanem abban is, hogy a legmodernebb technikát használják majd a kis- és nagykereskedelem és csomagküldők kiszolgálására a logisztikai központban. Szeptember 1-én nyílhat meg a csarnok. Mórocz Péter az ipari park projektmenedzsere közölte, hogy jó kapcsolatot ápolnak a beruházóval, amely már több jelentős cég letelepedését is segítette az ipari parkban.

„Több másik beruházáson is dolgozunk, új cégek érkezését várjuk, és heteken belül elindul a gyártás a görög élelmiszeripari vállalatnál, a Chipitánál is“ - folytatta Gódány László

hozzátéve, hogy az ide érkező cégek nem részesülnek adókedvezményben. Szerinte az eddig elért eredményeknek köszönhető, hogy egyre bővül a park, amelyet a község üzemeltet, így jelentős bevételre tesz szert az önkormányzat. Felújították az iskolát és az óvodát, idén több utcát újraaszfaltoznak, megújul a faluház is, de a pandémia ideje alatt sem állt meg a munka. „Minden körülmény adott volt ahhoz, hogy felhasználjuk az ipari park infrastruktúrájának kiépítésére kapott 2,5 millió euró támogatást. Új utakat építettünk, új vezetékeket fektettünk le, közvilágítás is épült“ - sorolta az elvégzett beruházásokat a polgármester.

A tervek szerint az egész dél-nyugati régióra kiterjesztenék az ipari park vonzáskörzetét, autóbuszjáratokkal hordanák a szlovákiai munkásokat az itt működő cégekbe. A 63-as gyorsforgalmi út mellett kialakított, több éve prosperáló ipari parkban korábban minden évre jutott egy-két szalagátvágás, és a helyzet jelenlegi állása szerint ez idén sem lesz másként. Az ipari zónára még most sem kerül ki a megtelt tábla, a bővített területen a közeljövőben új beruházások telepedhetnek meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?