Pozsony. A korrupció és a szervezett bűnözés elleni hatékonyabb harcot szolgálná a különleges vizsgálóbíró hivatala, akinek jogköreit tegnap ismertette az igazságügyi minisztérium hivatalvezetője. Daniel Lipšic szerint a tárca javaslatára bizonyára áldását adja majd a parlament.
Keresés
Hamis ezresek Galántán
Galánta. Két nap alatt két hamis ezerkoronás bankjegy bukkant fel a városban. Az egyikkel szerdán a Béke téri trafikban próbált fizetni egy férfi, aki állítólag nem tudta, hogy hamis pénz van nála, és azt sem tudta megmondani, hogyan került hozzá a bankjegy.
Megrugdosta a hívatlan vendéget
Szádalmás. Testi sértés miatt indított büntetőeljárást a Rozsnyói Járási Vizsgálóhivatal Š. P. szádalmási lakos ellen. A 24 éves férfit azzal vádolja a rendőrség, hogy november végén megverte azt a 46 éves hajléktalan férfit, akire saját családi házának pincéjében talált rá.
Rendcsinálás a Luník IX. lakótelepen
Kassa. A nagyrészt romák által lakott kassai Luník IX. városrész mintegy 600 lakója tartozik a lakáskezelőségnek. Lakbérhátralékuk összege már túllépte az 50 millió koronát, ami a kassai össztartozások felét teszi ki.
Milliókkal emelnének
Pozsony. A tervek szerint a jövő hét csütörtökén szavaz a parlament a 2002. évi költségvetésről. Az ülésszak kedden folytatódik. Az elképzelést bejelentő Pavol Hrušovský parlamenti alelnök reméli, hogy akkorra a vita második olvasata is lezárulhat.
Szabad út a magyar gyümölcsöknek
Brüsszel. Az Európai Bizottság elsőként Magyarország esetében adta hozzájárulását ahhoz, hogy az EU-ba exportálni kívánt friss gyümölcs és zöldség uniós standardoknak való megfelelését a származási ország hatóságai ellenőrizzék. Mintegy húsz unión kívüli ország nyújtott be Brüsszelhez hasonló kérvényt.
Újabb csatát nyert a cseh Budvar
Prága. Litvánia után Nagy-Britanniában is csatát nyert a Budvar az amerikai Anheuser-Busch társasággal szemben: a csehek továbbra is Bud néven árusíthatják termékeit a szigetországban. A híres cseh sörgyár és az amerikai társaság, amely a világ legnagyobb sörfőzdéje, közel 40 európai országban pereskedik a névhasználat miatt. (SITA)
Kevesebb méhcsalád
Pozsony. Az elmúlt tíz év során csaknem 155 ezer méhcsaláddal csökkent a hazai méhállomány. A méhészeket tömörítő szövetségek adatai szerint a méhcsaládok száma Szlovákiában 274,8 ezerre tehető. (t)
Kergekór már Finnországban is
Pozsony. A finn állat-egészségügyi hatóságok megerősítették, hogy találtak egy kergekóros szarvasmarhát. Ez az első eset, hogy Finnországban diagnosztizálták a BSE-t. Nyugat-Európában már csak Svédország és Ausztria számít BSE-mentesnek. (TASR)
Növekvő hazai tejfelvásárlás
Pozsony. A hazai tejfeldolgozó vállalatok januártól novemberig mintegy 799 millió liter nyers tehéntejet vásároltak fel a termelőktől, ami 42,4 millió literes évközi növekedésnek számít.