A globalizáció-ellenes mozgalom teret vesztett a szeptember 11-i terrortámadás óta - véli Soros György, magyar származású amerikai üzletember, aki éppen egy, a globalizációról tartott tanácskozáson nyilatkozott Stockholmban.
Keresés
Romániában csak hivatalos alkalmakkor csendülhet fel más államok himnusza
Romániában életbe lépett az a kormányrendelet, amelynek alapján súlyos pénzbírsággal sújthatók, akik megsértik a más államok nemzeti himnuszára és zászlajára vonatkozó jogszabályt - írta keddi számában a Krónika című erdélyi lap.
Az al-Kaida feltételt szabott a megadáshoz
Feltételt szabtak a megadáshoz szerdán az Oszama bin Laden arab milliomoshoz hű al-Kaida-fegyveresek, akik korábban beásták magukat a kelet-afganisztáni Tora Bora hegyi körzetben.
Olvasóink online fóruma
- Kíváncsi vagyok, hogy ma lesz-e nagy ho-ho-ho-ho-hóhelyzet? Mindenesetre havazást ígértek estére. A buszok ma Pozsonyban mintha kissé gyorsabban közlekedtek volna, mint múltkor.
NÁRODNÁ OBRODA
A lap emlékeztet egy, a cseh kormány által kidolgoztatott tanulmányra, amely az élelmiszerárak másfélszeres emelkedését jósolja az uniós csatlakozás után. A Szlovák Tudományos Akadémia illetékese azonban nem számít ekkora különbségre.
Illemóra a trolibuszon
Természetesen elsőként kell felszállnia, botostul, cekkerestül, korát és derékbőségét megszégyenítő fürgeséggel jut fel a trolira. Gyors terepszemle: ott, túl azon a hátizsákos nyápicon és a kutyás hölgyön van még egy hely.
Csecsemőkorban
Ha elfogadjuk azt az állítást, hogy a szeptember 11-i terrortámadásokkal új időszámítás kezdődött a nemzetközi politikában, akkor némi iróniával azt is mondhatjuk, hogy ez az új világ épp tegnap lett három hónapos: a legszebb csecsemőkorba lépett. Általában úgy is viselkedik.
Oszama bin Laden szerint a világ
Sok szó esik róla, hogy megváltozott, más lett a világ a szeptemberi, az USA elleni terrortámadások óta. Miben mutatkoznak meg, hogyan jelennek meg ezek a változások és mennyire lettek, lesznek a mi – közép-európai – mindennapjaink részévé az azóta kialakulófélben lévő egyfajta új világrend következményei?
SPORTHĺRADÓ
- Ritka, ám annál súlyosabb betegséggel küszködik az FC Liverpool német labdarúgója, a 29 éves Markus Babbel: a játékos az úgynevezett Guillain-Barré szindrómában szenved, amely az idegrendszert támadja meg, és a végtagok bénulását is okozhatja.
Caniggia pert nyert
Buenos Aires. Claudio Cannigia, a Glasgow Rangers labdarúgója megnyerte volt csapata, az argentin Boca Juniors ellen indított perét. A Buenos Aires-i bíróság zárolta a klub bankszámláit, amíg az nem rendezi 3,25 millió dolláros tartozását a játékos felé.