New York. Tíz mérkőzéssel folytatódott az NHL alapszakasza, kilenc szlovák korongozó lépett jégre. Közülük hárman, Stümpel (Boston), Šatan (Buffalo) és Demitra (St. Louis) egy-egy gólpasszal gyarapította pontjai számát. Tegnap eldőlt, hogy Zdeno Cíger a New York Rangers együttesétől a Tampa Bay gárdájához igazol.
Keresés
ORVOSMETEOROLÓGIA
Továbbra is az időjárás pozitív hatása érvényesül. Megnövekedik a szellemi és a fizikai teljesítőképesség. A szakemberek szerint az alvás most különösen fontos, regeneráló hatása miatt. A szív- és érrendszeri betegségekben szenvedők ne becsüljék túl fizikai képességeiket, halgassanak kezelőorvosuk tanácsaira.
ELŐREJELZÉS
Változóan felhős lesz az ég, csak szórványosan várható havazás. Tovább hűl a levegő, ma délután legfeljebb mínusz négy fokos hőmérsékletre számíthatunk.
Kiállítás és dombormű szentelése
„A határon túli magyar épített örökség dokumentálásának és megóvásának támogatása a Nemzeti Örökség Program keretében 2000-ben” címmel rendeznek kiállítást a Komáromi Bencés Rendházban. A rendezvényen Dr.
Magányosok ünnepe Izsán
Vasárnap az izsai művelődési házban délután három órakor kezdődik a Mindenki karácsonya. A rendezvényt a község önkormányzata és a Csemadok helyi szervezete már tizedszer rendezi meg elsősorban a magányos, egyedül élő emberek számára.
ZZ Top-buli a Klikk Pubban
Ma este a grunge rockot művelő pozsonyi White Noise nevű zenekar játszik a Klikk pubban, a diszkóhelyiségben pedig a klub új üdvöskéje, DJ Chris várja a nagyérdeműt. Holnap Aranyfácán-parti lesz a Klikk Pubban, miközben a műsorát hatásos showelemekkel tarkító csehországi ZZ Top Revival Band lép fel a Klikk színpadán.
Adventi kórustalálkozó a templomban
Négy énekkar részvételével szervez adventi kórustalálkozót holnap a Szent Jakab-templomban a Csemadok helyi szervezete és a városi művelődési központ. A koncerten részt vesz a helyi Franz Schubert Vegyeskar, a csábi Szeder Fábián Dalegylet, és a mosonmagyaróvári Halmos László Énekegyüttes. (tl)
Zselíz, Szent Jakab-templom, szombat, 18.00
Szoboravatás az iskolában
A Rimaszombati Tompa Mihály Magyar Tannyelvű Alapiskolában ma délután felavatják az iskola névadójának mellszobrát. Avatóbeszédet mond Kovács Dániel, magyarországi Tompa-kutató. Az iskola tanulóinak karácsonyi műsora 17 órakor kezdődik a városi művelődési központban. (tt)
Rimaszombat, péntek, Tompa Mihály MTA 14 óra
Százötven bősi táncos műsora
A Bősi Tánc- és Tornastúdió a hagyományokhoz híven ma ismét összevont karácsonyváró és Mikulás napi zenés-táncos műsoros estet rendez Karácsony mindenkinek címmel a helyi művelődési házban. A műsorban fellép a stúdió 150 táncosa, és egy igazi meglepetés, egy sztárvendég Budapestről.
Karácsonyi koncert Nagykaposon
Karácsonyi koncertet rendeznek vasárnap délután a nagykaposi művelődési központban. A hangverseny keretében fellép a helyi Latoričan és Vánok éneklőcsoport, illetve a művészeti alapiskola és a városi óvodák növendékei adnak zenés műsort. (kgy)
Nagykapos, vmk, vasárnap, 15.00