Horrorfilmekbe illő jelenetek, negédes romantika, összecsapott beállítások, bugyuta mesék, unalomba fulladó családregények, századelői börleszkek, grandiózus tragikomédiák, az érthetetlenségig elvont művészfilmek és a nagy rendező vágóollója – ezt produkálta a Slovakia filmstúdió idén, miközben a rossz szinkronok miatt végig hallani lehetett a magyar szöveget.
Keresés
SPORTHĺRADÓ
Peter Šťastný, a szlovák jégkorong-válogatott menedzsere közölte, hogy a februári téli olimpián a csapat rendelkezésére áll Róbert Petrovický, aki a Calgary Flames játékosa, ott lesz az olimpiai torna selejtező mérkőzésein.A Szalay Balázs, Palik László magyar páros a harmadik szakasz után a 64.
David Beckham: Internazionale?
Miláno. A Manchester United és az angol labdarúgó-válogatott játékosa David Beckham iránt melegen érdeklődik az Internazionale. Hector Cuper, a milánóiak edzője hivatalosan nem foglalt állást a kérdésben, azért sem, mert csapatában olyan kiválóságok szerepelnek, mint Ronaldo, Vieri, Recoba, és Seedorf.
Polgár Judit újabb Oscarjai
Budapest. Kettős kitüntetésben részesült Polgár Judit: a magyar nagymester szombaton vette át a tavalyi, 2000-es év, valamint az évszázad legjobb női sakkozójának járó Oscar-díjat. Polgár Judit hatalmas fölénnyel bizonyult a legjobbnak az utóbbi szavazáson: a szakírók 52 voksából 50-et kapott.
Növekvő brutalitás
Párizs. A francia labdarúgó-bajnokság élvonalában és másodosztályában a 2001/02-es idény első felében összesen 92 rendbontás történt, s 106-an sebesültek meg. Az elmúlt két szezon hasonló időszakában 84-84 incidens volt, és 96-an, illetve 69-en szenvedtek kisebb-nagyobb sérülést.
Ľubomír Moravčík edző akar lenni
Glasgow. A Celtic labdarúgócsapatának középpályása, Ľubomír Moravčík a jövőben trénerként szeretne tevékenykedni a katolikus klubnál. A 2001-es esztendő legjobb szlovákiai futballistája már többször is jelezte, hogy pályafutása befejezése után edzőként kíván dolgozni.
Maier január közepén dönt
Bécs. Január közepén dől el, hogy részt vesz-e a február 8-án kezdődő Salt Lake City-i téli olimpián a nyáron súlyos motorbalesetet szenvedett síelő, Hermann Maier. – Csak akkor érdemes Amerikába utaznia, ha visszanyerte a régi formáját – mondta Peter Schröcksnadel, az osztrák szövetség elnöke.
Cesare Maldini megkezdte munkáját
Asunción. Cesare Maldini hivatalosan is megkezdte munkáját a paraguayi labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként. Az olasz nemzeti tizenegy egykori szakvezetője 1,8 millió dollárért vállalta az együttes irányítását.
Ferreira lett a Benfica vezetőedzője
Lisszabon. Véget értek a csütörtök óta tartó találgatások a Benfica labdarúgócsapatának megüresedett kispadját illetően: az eddigi másodedző, Jesualdo Ferreira vette át a portugál csapat irányítását.
Zidane szeretné megszolgálni az árát
Madrid. Zinedine Zidane, a Real Madrid labdarúgócsapatának francia játékmestere abban reménykedik, hogy teljesítményével már eddig is megszolgálta átigazolási díját, a rekordösszegű 60,6 millió dollárt.