Pozsony.
Keresés
Nem egy nyugodt állás
Pozsony. A Helsinki Polgári Társulás (HOZ) szerint a jövendő ombudsmannak vállalnia kell azt is, hogy élete is veszélyben foroghat. Ha ugyanis jól végezni munkáját, összeütközésbe kerülhet az alvilággal, mondta František Broček, a szervezet elnöke.
43,5 millió eurót kapunk
Pozsony. „Nem vagyok eredendően pesszimista, ám lassan közeledünk a határidőhöz, és a 2000-ben elfogadott Phare-pályázatoknak csupán a tíz százaléka van alátámasztva szerződésekkel” – jelentette ki az Európa Tanács szlovákiai küldöttségének megbízottja.
Kisebb Kassa adóssága
Kassa. A város az utóbbi időszakban 450 millió koronával csökkentette adósságát, amely 2000 elején elérte a 2,2 milliárd koronát.
Újabb magyar befektető
Budapest. A magyar Danubius Hotels Rt. pályázik a pöstyéni fürdő szállodakomplexumára – nyilatkozta Betegh Sándor, a magyar turisztikai forgalom 12-13%-át magáénak tudó cég vezérigazgatója.
Kisemmizték az MKP-t
Nagyszombat. Nagyszombat megyében tegnap szétosztották a fontos önkormányzati funkciókat, és a Magyar Koalíció Pártja egyetlen posztot sem kapott.
Elosztott posztok
Vágsellye. A megyei parlamenti bizottságok feltöltése, képviselői mandátummal nem rendelkező szakemberek beválasztása volt a fő napirendi pontja a Nyitra megyei parlament szerdai ülésének. A megyei választáson a Vágsellyei járás összes képviselői mandátumát, azaz négyet az MKP szerezte.
„A magyar szuverenitás nem csorbult a NATO-csatlakozással”
„A Magyar Euro-Atlanti Integráció Tanácsa üdvözli a Szlovák Köztársaság azon törekvését, hogy csatlakozni kíván az Észak-Atlanti Szerződés Szövetségéhez. Meggyőződéssel valljuk, hogy Szlovákia NATO-csatlakozását követően az egységes biztonságpolitika, a mindkét társadalom által elfogadott észak-atlanti eszme és értékrendszer elmélyült barátságot alakít ki a két nemzet között” – mondta Bus József Sándor elnök a Tanács budapesti konferenciáján.
Parlament, nem bíróság
Kassa. A Gyermek- és Ifjúsági Alapról (FDM) szóló törvény egyes cikkelyei alkotmányellenesek, mivel visszamenő hatályú, azaz a már megkötött szerződések szabadságát sérti. Az alkotmánybíróság tegnap egyhangúlag határozott így, helyt adva harmincegy ellenzéki képivselő, valamint a legfőbb ügyész beadványának.
Több elsőst várnak
Vágsellye/Királyhelmec/Nagykapos. A Pázmány Péter Magyar Tanítási Nyelvű Alapiskolában a jövő héten, január 21. és 25. között naponta 13-től 17 óráig írathatják be a szülők leendő elsős gyerekeiket.