Érzelmei más irányba mutatnak, mint bölcsessége. Gondolkozzon el a dolgon, és ne próbáljon meg figyelmen kívül hagyni olyan akadályt, amivel szembe kell néznie.
Ideges lesz a szerelem miatt, és úgy érzi, hogy ez túl sok és ráadásul felesleges is.
Érzelmei más irányba mutatnak, mint bölcsessége. Gondolkozzon el a dolgon, és ne próbáljon meg figyelmen kívül hagyni olyan akadályt, amivel szembe kell néznie.
Ideges lesz a szerelem miatt, és úgy érzi, hogy ez túl sok és ráadásul felesleges is.
London. A z argentin gazdaságnak az év végéig el kellene indulnia a recesszióból való kilábalás útján.
Pozsony. A Közép-európai Tőzsdeház (SMD) és a Penta Group is feljelentést fontolgat Dušan Kubovčák jogász ellen, akit hírnévrontással vádolnak. A cégek Kubovčáknak a Národná Obrodában megjelent cikkére reagálnak, amelyben a jogász több vállalat tönkretételével vádolja őket.
Pozsony. A tavalyi állami költségvetés – a bankkonszolidációra fordított kiadásokkal együtt – 44,4 milliárd koronás hiánnyal zárt.
Pozsony. A kormány tegnap jóváhagyta Peter Ťapák kinevezését az építésügyi tárca államtitkárává. A Demokratikus Baloldal Pártjához tartozó posztról az előző államtitkár, Roman Šipoš még tavaly decemberben lemondott, hogy viszatérhessen a parlamentbe.
Prága. A cseh külkereskedelmi hiány 21,88 milliárd korona volt decemberben. Éves összehasonlításban két év óta először csökkent mind az export, mind az import, de az export gyorsabban esett vissza.
Pozsony. Február elején találkoznak a Szlovák Rádió, a Szlovák Távközlési Vállalat (ST) és a vagyonalap képviselői, hogy megvitassák milyen módon fizeti vissza tartozásait a közszolgálati rádió az ST-nek. A kormány január 10-ei ülésén a rádió tartozásainak törlesztésére 122,5 millió koronás támogatást hagyott jóvá a vagyonalapon keresztül. (ú)
Győr/Pozsony. Az FMMC Nemzetközi Üzleti és Marketing Center tagja, a PC KONTO Marketing & Financial Consulting Iroda, 2002. január 25-én, 16 órakor Pozsonyban, az ISTROPOLIS 4-es termében (Trnavské mýto 1.
Pozsony. A szlovák korona árfolyama gyakorlatilag nem reagált Brigita Schmögnerová pénzügyminiszter lemondására. A dél körüli 42,370/430 korona/euró árfolyam a lemondást követő néhány órában egyenesen erősödött 42,310/370 korona/euró szintre.
Pozsony. Az Első Lakás-takarékpénztár (PSS) 2001-ben 295 525 új szerződést kötött az ügyfelekkel, legeredményesebb hónapja a december volt, amikor példátlanul sok (81 ezer) szerződést írt alá a kliensekkel.