Pozsony. Hétfőre ígéri Ľubomír Harach gazdasági miniszter a kassai vasmű részvényeinek eladása körüli Transpetrol-botrány kivizsgálásának eredményét. Szerinte az első vizsgálatok arra utalnak, hogy a Transpetrol elkövetett bizonyos formai és egyéb hibákat.
Keresés
Újraalakult a kormány
Pozsony. Szokatlan eseménynek adott otthont tegnap a kormány épülete. Csáky Pál miniszterelnök-helyettes és Szigeti László államtitkár meghívására a húsz tanuló vette birtokába annak termeit. Az immár harmadik ízben megrendezett „gyermekkormányülésen” politikai életünk fajsúlyos problémái kerültek megvitatásra.
Egy óra a gyerekeknek
Pozsony. A Nadácia pre deti Slovenska tisztelettel értesíti a gyermekekkel foglalkozó nonprofit szervezeteket, hogy idén ismét pályázhatnak az alapítvány által igazgatott Hodina deťom program támogatásáért. 2002-ben az alapítvány csak egy kört ír ki, melynek pályázási határideje 2002. február 28.
A kárpótlás csak terv
Pozsony. Még nem fogadta el a parlament azoknak a jelenleg szlovák állampolgároknak a kárpótlására tett javaslatot, akiket a 2. világháború alatt magyar állampolgárként hurcoltak koncentrációs vagy munkatáborba, illetve fogságba.
Bombariadó a szállóban
Kassa. Hamis bombariadó volt csütörtök délután Kassa legnagyobb szállodájában, a Slovan hotelben. Fél három után néhány perccel egy ismeretlen férfi telefonált a recepcióra, és közölte, hogy az épületben robbanószerkezetet helyezett el.
Cseh főkonzulból díszpolgár
Rozsnyó. Josef Byrtus, a Cseh Köztársaság főkonzulja lesz Rozsnyó legújabb díszpolgára. A megtisztelő címmmel, melynek sorsáról e heti ülésén döntött a város képviselő-testülete, a jövő heti városnapokon fogják kitüntetni a cseh diplomatát.
Ha lesz igény, űrlap is lesz
Rozsnyó. A kisebbségek nyelvhasználatát szabályozó törvény ellenére a Rozsnyói Városi Hivatal csak szlovák nyelvű, „szemétbevallásra” szolgáló űrlapokat küldött szét a polgároknak és a vállalkozóknak.
Precedensre van szükség
Komárom. Az ország legtöbb városához hasonlóan Komáromban is egyre nagyobb gondot jelentenek a nem fizető lakástulajdonosok és bérlők.
Kvarda József MKP-képviselőt
Mi a véleménye arról, hogy Eduard Kukan külügyminiszter Ivan Šimko belügyminiszterrel is megvizsgáltatná a Szövetség a Közös Célokért irodáinak tevékenységét?
Azt kell megnézni, milyen legitim módon, vagyis a polgári törvénykönyv alapján bejegyzett öt szervezet hozta létre a Szövetséget.
Készülődés a választásra
Pozsony. Ma összeül a Magyar Koalíció Pártja Országos Tanácsa Pozsonyban, hogy a legutóbbi ülés óta eltelt időszakot értékelje. „Még decemberben szerettünk volna találkozni, ám a rossz idő miatt elhalasztottuk” – árulta el lapunknak Farkas Pál.