Pozsony. Négy mérkőzés volt műsoron tegnap kora este a jégkorong Extraligában, a Skalica–Košice találkozót (3:1) hétfőn játszották. A bajnok zólyomiak az 50. percben még 2:0-ra vezettek, ám a házigazda liptószentmiklósiak remekül hajráztak, kilenc perc alatt négy gólt ütöttek, s két vállra fektették az éllovast.
Keresés
Gőgh ismét Győrött
Győr/Pozsony. A többi NB I-es futballcsapathoz hasonlóan Tamási Zsolt vezetőedző irányításával a Győri ETO is megkezdte a felkészülést. Az első foglalkozáson harminckét labdarúgó gyakorolt.
Csak külföldre mehet
Budapest/Dunaújváros. Két Fradi-edzésen is részt vett Marek Penksa, a dunaújvárosiak azonban hallani sem akarnak távozásáról.
Egymilliárdos adósság
Budapest. A hétfő esti elnökségi ülés után Furulyás János, a Ferencváros elnöke és Takács Tibor elnökségi tag sajtótájékoztatót tartott az elhangzottakról. Az összeállítás azért volt pikáns, mivel éppen a napokban nyílt levél formájában éppen Takács támadta meg az elnököt.
NAPTÁR
EGY GONDOLAT
Ha kinyitod a szád – nem
lesz mit beletenni.
Szűcs Béla
NÉVNAP
Marcell
Latin eredetű név, az ókorban Marcellus formában használták, mai változata ennek rövidülése. A nevet különben később Márkra magyarosították, de a latinos Marcell is megmaradt használatban.
HALLOTTA MÁR?
- A fiatalabb csehek egyre kevésbé értik a szlovák nyelvet, míg az idősebb generációk körében a szlovák nyelv ismerete általános. Az RCA Research közvélemény-kutató intézet felmérésből kiderült, hogy az 55-64 évesek körében a másik nyelv a megkérdezettek majdnem 95 százalékának nem okozott semmiféle gondot.
Hercegi testvérek perpatvara
London. Brit lapértesülések szerint súlyos konfliktus alakult ki Károly walesi herceg és öccse, a tévéproducer Eduárd között, mert az ifjabb királyi sarj filmvászonra akarja vinni a brit trónörökös magánéletét.
Károly herceget annyira felháborította öccse ötlete, hogy a két férfi már szinte alig beszél egymással.
Visszavarrtak egy lábat
Székesfehérvár. A körülményekhez képest jól van az a 29 éves fiatalember, akinek egy autóbalesetben leszakadt jobb lábát varrták vissza a Fejér Megyei Szent György Kórházban – tájékoztatott tegnap dr. Szarvas József, traumatológus főorvos, a tízórás műtétet végző orvoscsoport vezetője.
Hogyan keserítsük meg gyermekeink életét?
Budapest. Kovács Lorenzó, Balogh Búzavirág, Tóth Dante csak néhány lehetőség arra, hogy gyermekünk életét megkeserítsük. A választható utónevek közé közkívánatra bekerültek a szappanoperák hősei és a haszonnövények is. Szerencsés fejlemény azonban, hogy egyre kevesebbeket becézhetnek Bözsinek vagy Iluskának.