Hunčík Péter elmegyógyász szerint a férfiak szinte kizárólag a külső alapján ítélik meg a nőket, ráadásul azt fogadják el szépségideálként, amit a divatdiktátorok, a szépségkreátorok szépként tálalnak. „Ötven-száz év alatt nagyon sokat változott a szépségideál, a férfiak pedig mindegyiket imádni tudták.
Keresés
Az eltűnt szépség nyomában
Irigykedve nézzük a televízió képernyőjén megjelenő csinos hölgyeket. Csupán akkor érzünk némi elégtételt, amikor egyikük-másikuk kinyitja a száját, s az első mondat elhangzása után kiderül, szépnek szép a műsorvezető, de valószínűleg nem állt a sor elejére, amikor az észt, az értelmet, az intelligenciát osztogatták.
Százezrek futottak a lávafolyam elől
Gisenyi/Goma. Mintegy 45 személy vesztette életét a Nyiragongo vulkán kitörése következtében a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén levő Goma térségében. A korábbi jelentések még nem szóltak halottakról, s később is csak a Reuters számolt be áldozatokról kigali ENSZ-tisztségviselőkre hivatkozva.
Fábry Sándor lesz az Új Szó-bál sztárvendége
Tisztelt olvasóink egyik nagy kedvence is szórakoztatja majd a nagyérdeműt az Új Szó és a Vasárnap bálján, amelyet egy hét múlva, január 26-án rendezünk a dunaszerdahelyi Bonbon Szálló valamennyi termében.
Jaroslav Spišiakot
Vannak új fejlemények a rendőrök és az autótolvajok közötti állítólagos együttműködés ügyében indult vizsgálatban? – kérdeztük a bűnügyi főigazgatót.
Részeg volt az áldozat is
Pozsony. Nemcsak a rendőr volt részeg, amikor csütörtökön bekövetkezett a breznóbányai halálos gázolás. Az áldozat vérében ugyanis 3,86 ezrelék alkoholt mutattak ki. A baleset okozójának, Ján J.-nek a vérében 1,94 promille alkoholt találtak.
Celaskonnal kábítószert
Pozsony.
Csupán kétszer szünetel a Heti hetes
Budapest. Mégsem szünetelteti a Heti hetest az RTL Klub a választási időszakban, mivel a terv bejelentése óta rengeteg olyan jelzés érkezett a csatornához, mely helytelenítette a döntést. Az RTL Klub biztosra ment, megbízott egy közvélemény-kutató céget a nézők reakciójának vizsgálatával.
Rendőrattak Boszniában
Szarajevó. A szarajevói rendőrség különleges egységei tegnap hajnalban gumibottal szétkergettek háromszáz boszniai tüntetőt, akik meg akarták akadályozni hat, terrorizmus gyanújával letartóztatott honfitársuknak a kubai Guantánamón lévő amerikai támaszpontra való szállítását.
Előleg március végéig
Pozsony. Az önkormányzatok finanszírozásáról tárgyaltak tegnap a megyei elnökök a pénzügyi és a belügyi tárca vezetőjével.