Chicago. Az amerikai Kmart kiskereskedelmi lánc csőd előtt áll. A társaságnak sürgősen szüksége lenne 2 milliárd dolláros pénzinjekcióra, hogy befejezhesse szerkezetváltását. Az elemzők szerint a cég 250-500 boltját kénytelen lesz bezárni. Mint emlékezetes, a 90-es évek derekán egy ideig a Kmart tulajdonában volt a pozsonyi Prior is. (SITA)
Keresés
A Williamsnek kellene a gázművek
Pozsony. A Trend gazdasági hetilap értesülései szerint a Szlovák Gázművek (SPP) 49 százalékos részvénycsomagja iránt az amerikai Williams olaj- és gázipari cég is érdeklődik. A Williams jelen van térségünkben, a litván Mazeikiu Nafta olajfinomítónak egyharmadát ellenőrzi.
Az Exall Slovakia cégé a vegyiművek
Pozsony. Az Exall Slovakia január első napjaiban fizette ki a Nemzeti Vagyonalapnak (FNM) a Nováky Vegyiművek (NCHZ) 40,96 százalékos részvénycsomagja után járó összeget, ezt követően a részvényeket a társaság számlájára írták. A több mint 40 százalékos tulajdonrészért a társaság 275 millió koronát fizetett.
Az ügyészség és a VSŽ-részvények
Pozsony. A legfőbb ügyészség is vizsgálni kezdte a kassai vasmű (VSŽ) részvénycsomagjának eladását. Az ügyészség már kérte a tranzakcióval kapcsolatos információk átadását a Pénzpiaci Felügyelettől. A Transpetrol által tavaly dec. 21-én eladott 21%-os VSŽ-részvénycsomag hátterének tisztázásáról van szó. (SITA)
Partnerkapcsolatok kiépítése
Győr/Pozsony. Az FMMC Nemzetközi Üzleti és Marketing Center tagja, a PC KONTO Marketing & Financial Consulting Iroda, 2002. január 25-én, 16 órakor Pozsonyban, az ISTROPOLIS 4-es termében (Trnavské mýto 1.
Nyugodt volt a pénzpiac
Pozsony. A szlovák korona árfolyama tegnap délelőtt a 42,300/350 korona/euró szintről 42,100/140 korona/euró szintre erősödött, ám a mintegy 20 filléres árfolyammódosulás délutánra gyakorlatilag elolvadt. A pénzpiacok zárásakor 42,275/330 korona/euró szinten volt a hazai fizetőeszköz árfolyama.
Tízből kettő már ismert
Pozsony. Pénteken telik le a határidő, amíg a komáromi hajógyár (SLKB) privatizálása iránt érdeklődő vállalatok beterjeszthetik pályázatukat. A Nemzeti Vagyonalap (FNM) versenykiírását összesen 10 társaság vette át. Köztük van a hazai Penta Group és a holland OostEuropeanParticipaties B.V. (OEP).
Dzurinda bekeményített
Pozsony. A Demokratikus Baloldal Pártja a Koalíciós Tanács tegnap esti ülésén a Szlovák Gázművek (SPP) privatizációjának gyökeres átértékelésére próbálta meg rávenni koalíciós partnereit.
Német agyelszívás térségünkből
Berlin. A diplomás külföldieket foglalkoztató német cégek közel egyötödében Kelet-Európa a magasan képzett vendégmunkások legfontosabb forrásterülete – derül ki a bonni munkaügyi kutatóintézet és a német oktatási és kutatási minisztérium által négy uniós tagállam vállalatai körében készített felmérésből. A legkeresettebbek az informatikusok.
ORVOSMETEOROLÓGIA
Az elmúlt napokhoz képest kedvezőbb az időjárás hatása, jobb a testi és szellemi teljesítőképességünk és az összpontosító-készségünk is. A hosszú, mély alvás a szokásosnál is pihentetőbben hathat szervezetünkre. A szív- és érrendszeri megbetegedésekben szenvedőknek kerülniük kell a nagyobb megerőltetést.