A Felsőpatonyréti Magyar Tannyelvű Alapiskola igazgatósága tudatja a kedves szülőkkel, hogy a 2002/2003-as tanévre az iskolaköteles gyermekek ünnepélyes beíratása az alapiskola első évfolyamába 2002. január 29-én (kedden) 13 órától – pótlólagosan február 15-ig – lesz az intézmény épületében.
Keresés
FELHĺVÁS
A XII. Anyám fekete rózsa magyar nyelvű nemzetközi vers- és prózamondó találkozó VII. szlovákiai elődöntőjét 2002. március 23-án Léván rendezik meg.
Kategóriák: gyermek (12–15 év), ifjúsági (16–21 év), felnőtt (22 éves kortól).
Tehetségek elismerése
Pozsony. A Philip Morris cég 1977-ben díjat alapított a balettművészet, a balett-táncosok kimagasló teljesítményének elismerésére. Az alapítás évében a kitüntetést – mely a Balett Virága elnevezést kapta – Finnországban adták át. A következő években a díjat Európa más országaiban is meghonosították.
A bennünk lakó Caligula
Rómában vagyunk. Illetve dehogyis vagyunk Rómában, Kassán ülünk a Thália Színház levegőtlen nézőterén, és nézzük a szereplőket, akik szintén nincsenek Rómában.
Mirjana kiköltözött
Belgrád. Milosevics volt jugoszláv elnök felesége, Mirjana Markovics kiköltözött a dedinjei elnöki rezidenciából. ĺgy tegnap reggel a szövetségi kormány visszakapta a Béke villát, s a hatósági emberek most készítik a leltárt, és majd a kormány dönti el, mi legyen a luxusvilla sorsa. (MTI)
Michael Steiner az UNMIK élére
New York. A német Michael Steinert, Gerhard Schröder kancellár volt külpolitikai tanácsadóját jelölte ki Kofi Annan, az ENSZ főtitkára a világszervezet koszovói ideiglenes igazgatásának (UNMIK) vezetőjévé. A balkáni kérdésekben jártas Steiner a francia Bernard Kouchner és a dán Hans Haekkerup után a harmadik vezetője lesz az UNMIK-nak. (MTI)
Siim Kallas az új kormányfő
Tallinn. Az észt parlament tegnap jóváhagyta Siim Kallas eddigi pénzügyminiszternek, a jobbközép irányultságú Észt Refompárt vezetőjének miniszterelnöki kinevezését. Kallas a koalíciós pártviszályok miatt január elején lemondott Mart Laartól vette át a kormányrudat. (MTI)
Nem ártanak a poloskák
Peking. Nem befolyásolja a kínai–amerikai kapcsolatokat az amerikaiak által kínai megrendelésre készített elnöki repülőgépen felfedezett lehallgatókészülékek ügye.
Változatlan kapcsolatok
Rijád. A szaúdi hadsereg vezérkari főnöke kijelentette, hogy nem változott Rijád álláspontja az országban állomásozó amerikai haderő ügyében, vagyis támogatják az USA katonai jelenlétét Szaúd-Arábiában.
Kalkuttai merénylet
Kalkutta/Iszlámábád. Két fegyveres tegnap hajnalban géppisztolytüzet zúdított a kalkuttai Amerikai Tájékoztatási Központ őreire. Az őrség öt indiai tagja meghalt a támadásban, többen megsebesültek.