A lódzi mentőszolgálat a helyi temetkezési vállalatok megrendelésére holtakkal kereskedik, az üzletben orvosok, ápolók, a mentőkocsik sofőrjei, diszpécserek egyaránt benne vannak - írta szerdai tényfeltáró riportjában a Gazeta Wyborcza. A gyalázatos kereskedelem több mint tíz éve folyik.
Keresés
Részegen felgyújtották a vonatot
Tűz ütött ki szerdán a Szentpétervár és Velikije Luki között közlekedő orosz személyszállító vonaton, mert egy mulatozó, duhaj kompániának az az ötlete támadt ivászat közben, hogy a szesz egy részét nem engedik le a torkukon, hanem meggyújtják, és gyönyörködnek a lángok látványában.
Átadták a Márai Sándor-díjakat
Bálint Tibor, Bartis Attila és Garaczi László kapták a Márai Sándor-díjat. Az elismeréseket a hagyományok szerint a magyar kultúra napján nyújtotta a nemzeti kulturális örökség minisztere Budapesten, az Iparművészeti Múzeumban rendezett ünnepségen.
Öt pedofilt őrizetbe vettek Kanadában
A gyanúsítottak egyike, Blair Evans, 51 esztendős fizikus, korábban a kanadai védelmi minisztérium alkalmazásában állt
Öt férfi ellen indítottak eljárást a hatóságok pedofil bűncselekmények alapos gyanúja miatt kedden a kanadai Ontario államban.
Az ET főtitkára a csángó kisebbség ügyéről
Az Európa Tanács továbbra is érvényesnek tekinti a romániai magyar csángó kisebbség anyanyelvi kultúrájának megőrzéséről és védelméről novemberben elfogadott miniszteri bizottsági döntést - jelentette ki a szervezet főtitkára Kurucsai Csaba magyar képviselő kérdésére válaszolva, aki a szervezet parl
Orbán Viktor a kedvezménytörvényről
Orbán Viktor magyar miniszterelnök szerint múlófélben van az az országos szinten letaglózó, sokkoló hatás, amit néhány politikai erőnek a kedvezménytörvény kapcsán kifejtett támadása okozott.
Kik mentek, kik jöttek?
Az alábbiakban az 1998-tól hivatalban levő Dzurinda-kormányban végrehajtott személycserékről olvashatnak.
- 1999. augusztus 9. – Felmentését kérte az államfőtől Gabriel Palacka közlekedési, postaügyi és távközlési miniszter. Mikuláš Dzurinda kormányfő sajnálkozását és – egyúttal – megértését fejezte ki.
Küzdelmünk létünkért
A kedvezménytörvény elfogadásával több mint 80 év után először jut az anyaországból kirekesztett magyar ember és gyermeke hathatós támogatáshoz. Ezt Magyarország magyarbarát polgári kormányának politikája, jól fejlődő gazdasági rendszere tette lehetővé.
TALLÓZÓ
RESPEKT
A cseh liberális politikai hetilap legújabb számában a kedvezménytörvény szlovákiai fogadtatásával foglakozik. „A törvény elleni szlovák ellenkezés értelmetlen, hiszen azok a tárgyi előnyök, amelyeket a jogszabály az ottani magyaroknak kínál, semmit sem vesznek el a szlovákoktól” – írja Peter Schutz.
Elvek és bűnbakok
Nem vert fel túl nagy port, tán már feledésbe is merült, hogy néhány hete lemondott az észt miniszterelnök. Tettének oka: nem tudta elsimítani a kormánykoalíción belüli ellentéteket és megakadályozni, hogy a kormánypártok egy része a helyhatósági választásokon lepaktáljon az ellenzékkel.