Washington. Sikeres rakétaelhárító kísérletet hajtottak végre az amerikai védelmi erők szombatra virradóra: célra vezető rendszer hajóról indított rakétája felismerte és megsemmisítette a célpontul kijelölt „támadó rakétát”.
Keresés
Pengeváltás Stoiber és Zeman között
Berlin. A bajor tartományi miniszterelnök a hétvégén cinizmussal vádolta cseh kollégáját azért a kijelentésért, amellyel az egy osztrák hetilapban hazaárulónak és Hitler „ötödik hadoszlopának” nevezte a cseh területekről 1945 után kitelepített szudétanémeteket.
Izrael visszavágást ígér
Jeruzsálem/Bejrút/Tel-Aviv. Az Iszlám Dzsihád vállalta magára a pénteki tel-avivi robbantást. A merénylőn kívül egy halottja van a tegnap délelőtti jeruzsálemi merényletnek; Saron kormányfő Arafatot tette felelőssé a robbantásért, a palesztin vezetőt nem engedik Brüsszelbe.
ORVOSMETEOROLÓGIA
Ma, főleg az északi országrészekben az időjárás kedvezőtlen hatása érvényesül. Ez főleg a szív- és érrendszeri betegeket, valamint a légzőrendszert terheli meg. Kisebb lesz a fizikai és szellemi teljesítőképesség, az összpontosítókészség.
ELŐREJELZÉS
Ma egész nap borult, felhős időre, helyenként esőre számíthatunk. Keleten és az alacsonyabban fekvő helyeken délelőtt köd képződhet. Délután nyugaton kisebb zivatarok várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet 4 és 9 fok között alakul, ahol kevesebb lesz a felhő, a hőmérő higanyszála felkúszhat akár 12 fokig is.
Emelkedik néhány folyó szintje
Pozsony. Továbbra is emelkedik néhány szlovákiai folyók szintje. A Garam és a Laborc szintje az alsó szakaszon jelentősen emelkedett, de hasonlóan magas vízállást mértek a szakemberek a Bodrogon és a Latorcán. A többi folyó vízszintje változatlan, némelyik csökkent is.
Malíkováék lépéseket tesznek
Losonc. Ma vizsgálatot kezdeményez a Szlovák Nemzeti Párt (SNS) a parlament mandátumvizsgáló bizottságánál azon magyar képviselők ellen, akik kérvényezték a magyarigazolványt. Erről döntött a párt Központi Bizottsága.
Obstrukciót sejtenek Mečiarék
Miava. Szándékos hátráltatást sejt a Demokratikus Szlovákiáért Mozgalom (HZDS) a kormány döntése mögött, melynek értelmében áprilisról októberre halasztanák a földművelésről szóló csatlakozási fejezet megtárgyalását az Európai Unióval.
Kormányülés a vagyonnyilatkozatokról
Pozsony. Ma a kormány rendkívüli ülésén megvitatja a kötelező vagyonnyilatkozatot előíró törvény módosító tervezetetét. Ha a miniszterek beleegyeznek a módosításba, azonnal továbbítják a parlamentbe, és a honatyák sürgősségi eljárás keretében foglalkoznak majd a kérdéssel. (sza)
Elhunyt a Markíza 22 éves műsorvezetője
Pozsony. Huszonkét éves korában súlyos betegség után elhunyt Mario Klein, a Markíza Televízió közkedvelt műsorvezetője.