A komáromi kórház dolgozói valamint a város és a környék betegei tömör nyilatkozatból értesültek arról, hogy a kórház régi vezetése adósságokat halmozott fel. A megyei önkormányzat mint új fenntartó, felelősségét átérezve úgy döntött, hogy egy fiatal közgazdászra bízza a válságmenedzselést.
Keresés
A mintarendszer – Chile
A világ egyre több országában alkalmazzák a Chilében 1981-ben bevezetett nyugdíjrendszert, mely szinte teljesen a magánnyugdíj-alapokra épül. Az állam csak a szociálisan rászorulók nyugdíjainak fizetését biztosítja, minden más feladatot a nyugdíjalapok látnak el.
Magyarországi gyakorlat
Magyarországon 1998-ban kezdődött a nyugdíjreform, a szlovákiaihoz hasonlóan a kombinált módszerre tértek át: részben megmaradt a felosztó-kirovó rendszer és létrejött a nyugdíjpénztári rendszer.
AZ ÚJ NYUGDĺJRENDSZER
Első pillér
Ez a jelenlegi nyugdíjfolyósítási rendszer korszerűsített változata lesz, amely továbbra a felosztó-kirovó elv alapján működik, vagyis a befizetett nyugdíjjárulékból a jelenlegi nyugdíjak egy részét fizetné belőle az állam.
A reform utáni rendszer
AZ ELŐNYÖK
mindenki pontosan tisztában lehet azzal, mekkora összeget takarított meg, és mekkora nyugdíjat fog kapni
a tőkefedezeti számlán megtakarított összeg örökölhető, nem vész el, ha az illető korábban meghal
gyakorlatilag feleslegessé teszi a kötelező nyugdíjkorhatárt, bizonyos minimális ös
Szigorodó feltételek – nagyobb biztonság
Egybillió korona. Az elkövetkező évtizedek során ennyi pénz halmozódik fel a jövő év elején induló magán-nyugdíjalapokban. Nem csoda, hogy nagy érdeklődés kíséri, kinek a kezébe kerül ez a hatalmas összeg.
Mi felelünk saját nyugdíjunkért
Várhatóan 2004. január elsején indul a régen várt és tervezett nyugdíjreform; az eddigi felosztó-kirovó rendszert nagy részben a nyugdíjalapokra épülő rendszer váltja fel. A reform szükségességével szinte mindenki egyetért, a kérdés csak az, milyen legyen az új rendszer.
RÖVIDEN
Elkészül a prágai sportcsarnok
Prága. Mégiscsak befejezik a Sazka többcélú sportcsarnokát, amelyet a cseh fővárosban a 2004-es jégkorong-világbajnokságra építenek. A cég képviselői bejelentették, hogy határidőre elkészül a létesítmény.
TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK
NHL
New York. Tomáš Surový (Pittsburgh) második, Ladislav Nagy (Phoenix) tizenharmadik idénybeli találatával tűnt ki az észak-amerikai profi jégkorong-bajnokság legutóbbi játéknapján.
EREDMÉNYEK: Philadelphia– New Jersey 2:2 (1:1, 1:0, 0:1 – 0:0), g.: K. Primeau (12.), Brashear (27.), ill. Madden (9.), Friesen (56.
Norvégok a dobogón
Val di Fiemme. Hármas norvég siker született az olaszországi Val di Fiemmében zajló északi sí-világbajnokságon a férfi tömegrajtos 30 km-es sífutásban. A klasszikus stílusú viadalt Thomas Alsgaard nyerte honfitársai, Anders Aukland és Frode Estil előtt.