Pozsony. Továbbra is Robert Fico a legmegbízhatóbb politikus a lakosság körében, derült ki a Statisztikai Hivatal közvélemény-kutató intézetének legfrissebb felméréséből. A Smer elnökében a megkérdezettek 22,9 százaléka bízik, az előző hónaphoz képest több mint 3 százalékkal javított.
Keresés
Ne legyünk hiszékenyek
Pozsony. Az úgynevezett nigériai levelek miatt lőtte le tegnapelőtt Prágában a nigériai konzult egy 72 éves, becsapott, a pénzét hiába követelő cseh nyugdíjas.
Lapunk információi szerint az ügynek szlovákiai áldozatai is vannak.
Hétfőn kezdődik a teljes kárfelmérés
Galánta/Vágsellye. A galántai Fő utcán a szerda reggeli gázrobbanás miatt kitört ablakok cseréjének költségeit az Allianz Szlovák Biztosító az üvegcserét igazoló számla felmutatása fejében megtéríti – tájékoztatott tegnap a biztosító Galántai járásban is illetékes Vágsellyei igazgatóságának szakembere.
Mi terjesztjük, nem a baromfi
Pozsony. A szakemberek szerint ugyan az influenza fő vírushordozói a madarak, főleg a baromfi, közülük is a kacsák, de nagyon ritkán fordul elő, hogy a fertőzés róluk terjed át az emberre.
Észak-Kórea
Észak-Koreában hozzávetőleg hárommillió ember éhezik, a nemzetközi szervezetek az atomválság ellenére is folytatják segélyprogramjaikat. Az ENSZ alapvető célja elérni azt, hogy legalább a terhes nőknek és a gyermekeknek jusson elegendő élelmiszer. Jelenleg számos gyermekotthon apró lakói szenvednek alultápláltságban.
Baj van a rakétákkal
Washington. A Fehér Ház néhány napos tétovázás után eldöntötte, hogy a BT új határozatát kéri, mielőtt megindulna az Irak elleni katonai akció. Bush elnök előzőleg azt is kijelentette, hogy erre nem neki van szüksége. Hans Blix, az ENSZ fegyverzetellenőreinek a vezetője követelni fogja, hogy Irak számolja fel al-Szamud-2 típusú rakétáit.
Britney tagadja, hogy kokaint fogyasztott
Britney Spears pert indít az amerikai The Star magazin ellen, mert az egyik cikkében arról számolt be, hogy a popsztár drogot fogyasztott egy floridai szórakozóhelyen.
A BB rontja a Tv 2 bizniszét
Súlyos üzleti problémát okozhat a Tv 2-nek a Nagy Testvér, amennyiben a kereskedelmi csatorna rövid időn belül nem tudja megfordítani az egyre romló nézettségi tendenciát.
E-tolerancia modell az etnikai konfliktusok mérséklésére
Az internetet használja fel a toleranciára nevelésben az a program, melyet egy szegedi és egy pécsi középiskolában indítanak hétfőn kísérleti jelleggel. A pedagógiai modellről csütörtökön Szegeden tartottak sajtótájékoztatót.
Bugár Béla a harmadik legnépszerűbb politikus
A hazai politikusok legújabb népszerűségi listáján Bugár Béla ismét a harmadik helyen áll, s a legnépszerűbb a kormányzó pártok politikusai közül.