Rigó Béla, 28 éves, eladó, Jablonca:
Elsődleges dolog számomra az egészséges táplálkozás, a tejfogyasztáson alapuló vegetáriánus étrend. Már 13 éve főleg tejterméket és tojást fogyasztok. Húst semmit, még halat sem. Számomra ez az egyik alapja a védekezésnek.
Keresés
Hogyan védekezik az influenza ellen?
Nem biztos, hogy megéri
Számos olvasónk panaszkodott, hogy hétvégenként néha egy órát kell várni a belépésre a határátkelőhelyeken. Az ok nagyon egyszerű: a magyarországi benzinturizmus. Szombaton ennek néztünk utána.
Keresik egy 62 éves asszony gyilkosát
Rimaszombat. Szombat óta keresi a rendőrség a 62 éves Barbora Z. gyilkosát, az idős asszony holttestét a háza melletti garázsban találták meg, nyakán egy körülbelül tíz centiméter hosszú vágással. Az orvosszakértő szerint a gyilkosság 48 órával korábban történt. (TASR)
Hivatalnoki állások Brüsszelben
Brüsszel. Az Európai Bizottság stratégiája szerint az elkövetkező hét év során mintegy 300 szlovák alkalmazottat kívánnak felvenni. Többnyire alacsonyabb hivatalnoki státusú helyekről van szó, de három igazgatói és tizenöt magasabb pozíció is vár ránk.
Malíková a SNS pénzével veszteget
Pozsony. Anna Malíková megvesztegetés árán is meg akarja tartani elnöki funkcióját a Szlovák Nemzeti Pártban (SNS), állítja Miroslav Kotian a párt trencséni kerületi szervezetének elnöke.
A JID újabb támadása a SIS ellen
Pozsony. A szlovák titkosszolgálat (SIS) visszautasítja a Jane’s Intelligence Digest (JID) című brit lap állítását, mely szerint Vladimír Mitro, a SIS igazgatója kompromittáló adatokkal rendelkezik Mikuláš Dzurinda kormányfőről.
Palko nem tart attól, hogy lehallgatják
Pozsony. A belügyminiszter nem aggódik telefonbeszélgetéseinek esetleges lehallgatása miatt, habár bizonyos témákról nem beszél telefonon. „Senkit sem bocsátottunk el amiatt, mert részt vett volna Pavol Rusko lehallgatásában – mondta Vladimír Palko, a Markíza televízió Testre szabva című műsorában.
Bárdos: Schuster hibázott
Pozsony. Az államfőnek át kellene értékelnie legutóbbi döntését, mely szerint tanácsadóinak sorát kiegészíti egyes parlamenti képviselőkkel, a vezérkari főnökkel és az országos rendőrfőkapitánnyal, mondta Bárdos Gyula (MKP), a Joj televízió Hetes című műsorában.
Levelező tagozatos csalók
Pozsony. A múlt héten egy cseh nyugdíjas megölte a prágai nigériai konzult, mert minden pénzét elvesztette a „nigériai levelekként” elhíresült csalási ügyben. A módszer Szlovákiában sem ismeretlen, ám a rendőrség nem tud károsultakról.
Merítési gondok
Dunaszerdahely. Nem vesznek el a SAPARD uniós előcsatlakozási alap 2000, 2001-es éveinek támogatásai, ha nem sikerül azokat 2003 végéig kimeríteni.