Hamburg. Minél aktívabbak a férfiak az ágyban, annál jobb lesz egészségi állapotuk, még nátha ellen is remek szer a szex – idézte a Men’s Health című brit férfimagazin legújabb száma a bristoli egyetem kutatói által készített felmérés eredményét.
Keresés
A zongorista tarolt
Párizs. Roman Polanski sikerfilmje, A zongorista lett szombat este a francia filmakadémia idei César-díjainak nagy nyertese.
Döglött kakadu köpött
Dallas. Döglött kakadu volt a koronatanú egy gyilkossági ügyben Texas államban. A madár és gazdájának otthonába két férfi tört be. A ház ura tetten érte őket, dulakodás kezdődött, melybe a papagáj is bekapcsolódott a gazdi oldalán.
Közel száz halott
West Warwick. Az amerikai Rhode Island állam kormányzójának szombati közlése szerint 96 halálos áldozata volt a West Warwick egyik éjszakai klubjában csütörtök este kitört tűznek. Donald Carcieri attól tartott, hogy a halálos áldozatok száma végül száz fölé emelkedik, mert legalább 25 sérült válságos állapotban volt.
Előre figyelmeztetett a NASA-mérnök
Houston. Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) egyik mérnöke két nappal a Columbia űrsikló katasztrófája előtt már figyelmeztetett egy lehetséges súlyos baleset veszélyeire, de üzenete nem jutott el a legfőbb repülésirányítókig.
Após, sógor nem szereti
Prága. Karlstejn gótikus várában, a cseh királyok egykori legendás romantikus magányának színhelyén, ahová hosszú ideig tilos volt a nőknek a belépés, mondott szombaton igent élete új párjának Helena Vondráčková, a népszerű cseh énekesnő.
R. Kelly még mindig tagad
R. Kelly még mindig tagadja, hogy az ellene felhozott gyermekpornográfia és liliomtiprás vádjai hamisak, ám a bizonyítékok sorra kerülnek elő, mi több, a napokban egy 24 éves nő is feljelentette, mondván a sztár szexuálisan molesztálta őt.
Robbie csajozott a Brit Awardson
Érdekes módját választotta a csajozásnak Robbie Williams. Mivel nem tudott jelen lenni az idei Brit Awardson, videóüzenetében köszönte meg a díjat, és mellesleg megjegyezte, hogy szakított barátnőjével, így szabad az út a lányok előtt.
Gyermekáldás Marc Anthonyéknál
Marc Anthony felesége, az egykori világszépe, Dayanara Torres áldott állapotban van. A pár második gyermeke ősszel jön majd világra. A Grammy-díjas sztár és a szépségkirálynő 2000 májusa óta él boldog házasságban.
Nagy a továbbtanulási kedv
A komáromi és a duna-szerdahelyi gimiben mindig is nagy volt a diákok körében a továbbtanulási kedv.