Pozsony. Nyolcvan civil szervezet 28 ezer aláírást gyűjtött össze, hogy ezzel is támogassa a környezetvédelmi minisztert, aki a műanyag palackokra is betétdíjat akar bevezetni. A kampány során a szervezők a szerintük hamis számokkal operáló áruházláncok és ipari kamarák ellen kívánnak fellépni.
Keresés
Egységesített juttatások és adók
Pozsony. Januártól egységesen minden család gyermekenként 500 koronás havi támogatásban részesül a szülők keresetétől függetlenül, döntött tegnap a parlament.
Indul a MOL és a Penta
Prága. A cseh Nemzeti Vagyonalap tegnap újra meghirdette az Unipetrol vegyipari és olajfinomító holding 63 százalékos állami részvénycsomagjának az eladását. Cseh pénzügyi szakértők úgy vélik, hogy az állam mintegy 8-10 milliárd koronás bevételre számíthat.
Kezdés november 15-én
Pozsony. November 15-én kezdődik a szakszervezetek aláírás-gyűjtési akciója, melynek célja népszavazás kiírása előrehozott parlamenti választások kiírásáért.
Fejpénz az iskoláknak
Pozsony. A parlament tegnapi ülésén jóváhagyta az alap- és középiskolák finanszírozásáról szóló törvényt. A jogszabály értelmében 2004. január elsejétől bevezetik az iskolák diákalapú finanszírozását. Az új rendszerre fokozatosan, hároméves átmeneti időszakot követően térnek át.
Kell mind a hat norma
Pozsony. „Mindent vagy semmit” – jelentette ki Rudolf Zajac egészségügyi miniszter az utolsó reformtörvények elkészülte után, azaz szerinte csak akkor indulhat az egészségügyi rendszer átalakítása, ha mind a hat törvénytervezetet elfogadja a parlament.
Indokolt volt a bírálat
Pozsony. A bírálat indokolt, de Szlovákiának minden esélye megvan arra, hogy az EU-szakértők által kifogásolt és az országértékelésben piros ponttal jelzett hiányosságokat az év végéig, de legkésőbb az EU-csatlakozás napjáig eltávolítsa – véli Simon Zsolt.
Válogatás nélkül fizetni fognak
A PET-flakonok, azaz a műanyag palackok betétdíjával kapcsolatos vita tovább éleződik, a kereskedők és gyártók nevében fellépő szervezetek néhány napja vádaskodásokkal és sértegetésekkel tűzdelt nyílt levelet intéztek Miklós László környezetvédelmi miniszterhez. Vele beszélgetünk a kialakult helyzetről.
Willy Brandt fia játssza az NDK ügynökét
Ha másnak nem, reklámfogásnak bevált: a kém szerepében Willy Brandt fia. Nem is akármilyen kémet játszik: azt a Günter Guillaume-ot, aki a keletnémet rezsim biztonsági szolgálata, a Stasi kiküldöttjeként beépült Brandt környezetébe, és végül a legendás kancellár bukását okozta.
Libatopfélék és ernyősök
Amikor a répa szót halljuk, azt gondoljuk, hogy valamennyi répa – a sárgarépától kezdve a karórépáig – mind rokon növény. Ez azonban nincs egészen így.