Pozsony. Befejeződött a női területi bajnokság őszi idénye, az alsószeli együttes telel az élen. „Nem számítottunk arra, hogy listavezetőként várhatjuk a tavaszi folytatást. Harmadik éve szerepelünk a pontvadászatban, a 6. és a 4. helyezés után mindenképpen előbbre akartunk lépni.
Keresés
TENGERENTÚLI BAJNOKSÁGOK
NHL
New York/Minneapolis. Bár az első harmadot követően még 2:1-re vezetett, mégis 7:4-es vereséget szenvedett a Buffalo jégkorongcsapata az Atlanta elleni NHL-mérkőzésen. Sikere következtében az Atlanta a délkeleti divízió élére ugrott.
Visszakapott hat pont
Budapest. A Ferencváros az élre került az NB I-ben, miután a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) tegnap hatályon kívül helyezte a május 30-ai botrány kapcsán hozott határozatait, s Garami József csapata visszakapta a levont hat pontot.
Vasfüggöny után újabb vasfüggöny?
Metsző szél söpör végig Nagy-szelmenc határában. Lefújja a fél székelykapura akasztott, piros-fehér-zöld színű pántlikával díszített koszorút. Kilép egy idős férfi a szélső házból és visszateszi. – Ezt innen semmi és senki el nem viheti – mondja félhangosan, miközben gyanakodva méreget bennünket.
Helyreigazítás
Az érsekújvári Czuczor Gergely Alapiskolában a tudósításunkban leírtakkal ellentétben a múlt héten, és e héten hétfőn és kedden szünetelt az oktatás kazáncsere miatt.
Alapkőletétel Komáromban
Komárom. Ma 15.30 órakor rakják le ünnepélyesen a város új szennyvíztisztító-állomásának alapkövét. Az ISPA-program keretében megvalósult beruházás értéke – a csatornahálózat felújításával és bővítésével együtt – 320 millió korona.
Ellopta az elgázolt tehenet
Tornagörgő. Ingyen jutott 70 kilogramm vadhúshoz egy ismeretlen személy, aki szerdán hajnali 4.30 és 5.15 között elvitt egy elgázolt szarvastehenet Tornagörgő határából. A tetemet a tornagörgői vadásztársulat elnöke szállította volna el, de mire a helyszínre ért, nem találta ott.
Rendőrre támadtak Kicsinden
Kicsind. Minden ok nélkül támadott rá négy férfi kedden egy Párkányban szolgáló kicsindi rendőrre és édesapjára. Mindketten megsérültek, a feltételezett támadókat viszont a rendőrségnek sikerült elkapnia. Mindnyájukat előzetes letartóztatásba helyezték, és a rendőrség már kérvényezte a vizsgálati fogságba helyezésüket.
Csalók verik át a nyugdíjasokat
Pozsony. Csalók próbálnak pénzt kiszedni a pozsonyi nyugdíjasokból – jelezte lapunknak a rendőrség. A jólöltözött fiatal férfiak azt állítják, a Szociális Biztosítótól jöttek, s hamarosan több tízezer koronát kívánnak kifizetni, de ehhez előre be kellene fizetni az ezzel járó adót.
Új Szó-fórum Királyhelmecen
Királyhelmec. Holnap délután 16 órakor a helyi Privat Caféban Új Szó-fórum kezdődik, amelyre lapunk főszerkesztője és több munkatársa várja elsősorban a bodrogközi és az Ung-vidéki olvasóinkat. Ezzel a találkozóval indul az újság fennállásának 55. évfordulóját felidéző rendezvénysorozat. (ú)