Párkány. A Kappa Štúrovo papírgyár az előzetes adatok szerint 2003-ban 3,146 milliárd korona forgalom mellett 320,4 millió korona adózás előtti nyereséget ért el – közölte Kiss Róbert, a cég szóvivője.
Keresés
Karácsonyt követően újra eljött a nagy ajándékcserék ideje
Pozsony. A karácsony előtti idő-szak nagy bevásárlásait követően január az a hónap, amikor egyre többen szeretnék visszavinni az üzletbe a számukra szükségtelen ajándékokat.
Draskovics az új tárcavezető
Budapest. A tegnapi kormányülésen Medgyessy Péter magyar miniszterelnök menesztette László Csaba pénzügyminisztert. A kormányülést követő sajtóértekezleten Medgyessy bejelentette, László Csaba utódja Draskovics Tibor lesz. Draskovics Tibor 1955-ben született Budapesten. Jogi egyetemet végzett, ügyvédként is dolgozott.
Megnő az olcsó cikkek forgalma
Pozsony. Szakértői előrejelzések szerint a fogyasztás visszafogásával, illetve az olcsóbb, de kevésbé egészséges termékek vásárlásával reagál majd a lakosság az élelmiszerek növekvő árára. Egyes gazdasági elemzők 7–10 százalékos átlagos élelmiszerár-emelést feltételeznek. Az Agrárgazdasági Kutatóintézet (VÚEPP) az év végén még mindössze 5 százalékos árnövekedést jósolt.
MI VÁLTOZIK MÁJUSTÓL
Új jogosítványaink lesznek
Szlovákiában május elsejétől új gépjárművezetői jogosítványok kiadását kezdik meg, amelyen már ott lesz az Európai Unió jelképe, a tizenkét csillag is. Az új jogosítvány a kétéves próbaidő leteltével is érvényben marad, és kiállításáért sem kell többet fizetnünk, mint most.
Uniós tagságunknak lesznek negatívumai is
Szlovákia európai uniós tagságának ugyan jóval több hozadéka lesz, mint kockázata, azonban tudatosítanunk kell a csatlakozás lehetséges negatív következményeit is.
Tanuljunk Európában!
Szlovákia uniós csatlakozása után az eddiginél sokkal egyszerűbbé válik a szlovákiai felsőfokú végzettségek európai elismertetése. Az általános orvos, a fogorvos, a gyógyszerész, az állatorvos és az építész szakképzettség elismerése automatikus lesz.
Uniós munkavállalás
A határok megnyitásával megvalósul az Európai Unió (EU) egyik legfőbb célkitűzése, a személyek szabad mozgása. A keleti bővítés után azonban az EU bizonyos tagállamaiban nem kezdhetnek azonnal dolgozni az új tagországok munkavállalói.
Semmi drámai nem fog történni
Ha május elsején nem is áll egyszeriben feje tetejére a világ, Szlovákia európai uniós csatlakozásával azért jó néhány dolog megváltozik hazánkban. Néhányan egyenesen csodát várnak az EU-tagságtól, sokan azonban borúlátók. Tény, hogy a csatlakozásnak lesznek pozitív és negatív hozadékai is. Összeállításunkban ezek közül sorolunk fel néhányat.
Szerdák a polgárokért a rendőrségen
Pozsony. Az új évben is folytatódik a belügyminiszter indítványára tavaly februárban indult, Első szerda az állampolgárokért című kezdeményezés. Ez a program is része a Vladimír Palko kezdeményezte, Barátságos hatósági közegért nevű projektumnak.