KÉZILABDA
Decemberben még arról beszélgettünk Laurencz László volt szövetségi kapitánnyal, az Esztergom KSE jelenlegi edzőjével, hogy már akkor is boldog lesz, ha a hátralévő fordulókban a csapat ki tud állni, és tisztességesen befejezi a bajnokságot.
Keresés
Tisztességesen helytálltak a lányok
Kő és kő
Kinézek az ablakon, hó sündörög alá az égből hangtalan. Leeresztem vállaim, s újra érzem, pihe vagyok én is. Ereszkedem alá anyagba dúsult testembe foglalva, követve pályám vonalait. Közben látom magam körül társaimat, hullunk, örvénylünk együtt. Próbálom elérni, elkapni őket, próbálok összekapcsolódni velük, próbálom a látható és tapintható dolgokat belebújtatni megérzéseim, gondolataim felöltőjébe. Tényeket, bizonyítékokat keresek saját igazságaimnak és mások elképzeléseinek alátámasztására. Aztán leülök egy emberrel szemben és rájövök, a kettő csak együtt és egymással működik, az anyag a belélehelt lényeg nélkül nincs, nem létezik.
A Don Vito Pizzéria
Nagyon szeretem az időutazás témakörét, és az ezzel foglalkozó irodalmat, filmeket, illetve nagy kedvencem Francis Ford Coppola 1972-es klasszikusa a Keresztapa, Don Vito Corleone, Marlon Brando káprázatos alakításában. Ennek ellenére a teljes véletlen vezette utamat a visegrádi Don Vito Pizzéria és Étterembe.
Napfénytető a homokozón
Óvodaudvar avató ünnepségre kaptunk meghívót Nyergesújfalura, a Bóbita óvoda játszóudvara szépült meg az elmúlt év végén.
Miskolczi József, a város polgármestere beszédében részletesen ismertette az óvodaudvar építésének mozzanatait.
A blues „esztergomi kistigrise”
Van egy szép, régi mondás, miszerint a megosztott bánat fele bánat, a megosztott öröm dupla öröm. Ezért szeretném hát, mint esztergomi zenész, a Tűzkerék xT baszszusgitárosa, egy karácsonyi örömömet megosztani az olvasóval.
NAPTÁR
Január 9
EGY GONDOLAT
„Általában gyűlöljük azt, ami hozzánk hasonlít, és saját hibáink, ha kívülről nézzük őket,nagyon elkeserítenek.”
Marcel Proust
NÉVNAP
Marcell
Latin eredetű név, az ókorban Marcellus formában használták, mai változata ennek rövidülése.
HALLOTTA MÁR?
A Mr. Beanként világhírűvé vált angol komikus, Rowan Atkinson játszhatja a főgonoszt a negyedik Harry Potter-filmben. Az ifjú varázslótanonc fő ellensége, Voldemort eddig csak szellem formájában jelent meg a vásznon, így Atkinson lehet első emberi megformálója.
Marcsi a Villában!
Budapest. Marcsi átsétált a Mária-Valéria hídon és ott is maradt! Személyében megvan az első szlovákiai magyar villalakó.
Sorozatos problémák
A tervezettnél néhány nappal később indul el felderítő útjára a Marson a hét végén leszállt Spirit amerikai önjáró laboratórium, mert a leszállásnál létfontosságú légzsákok egyike most akadályozná, hogy a hatkerekű szerkezet legördüljön a rámpán – közölték az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA illetékesei.
Hogyan teszik a lágy tölteléket a bonbonba?
A csokoládé, a sok más népszerű finomsággal egyetemben még mindig a ranglisták élén szerepel, de amikor a számtalan ízű és formájú barna vagy fehér édességet eszed, talán nem is gondolsz arra, hogyan sikerült másoknak azt elkészíteni!