Premier League: a 17. fordulóból pótolt mérkőzésen a Liverpool idegenben nem tudta legyőzni a bajnokság utolsó előtti helyezettjét, a Wolverhampton Wanderers. Wolverhampton–Liverpool 1:1 (0:1), gólszerzők: Miller (90.), illetve Cheyrou (42.) A bajnokságban a Liverpool az 5., a Wolves a 19. helyen áll.
Keresés
A Portsmouth az új kérő
Tököli Attila, a Ferencváros futballcsapatának válogatott csatára Angliába utazott: a magyar bajnokság kétszeres gólkirálya két napon át a Premier League-ben szereplő Portsmouth együttesénél vesz részt próbajátékon.
Nem vagyok erős, a félelmem hajt előre
Eleven kislány volt szerteágazó éredklődési körrel. Ez nem változott akkor sem, amikor harmadikos alapiskolásként az osztályban szemébe sütött a nap és hirtelen elsötétült előtte a világ.
RENDŐRSÉGI NAPLÓ
Három viskó porig égett
Jászóújfalu. A Kassa melletti község romatelepén tegnap három fából épült viskó égett le pillanatok alatt. Godoča Tibor tűzoltóparancsnok elmondása szerint egy rosszul elhelyezett és túl erősen felfűtött kályha okozta a tüzet.
AJÁNLÓ
Duna-átúszás
Párkány. Magyarország és Szlovákia EU-csatlakozásának tiszteletére ifj. Schirilla György szombaton Párkány és Esztergom között átússza a Dunát. A sportoló 13.
Kibővített védett terület
Pozsonypüspöki. Tegnap ünnepélyes keretek között újabb, a város határáig nyúló területtel bővítették ki a Gajc természetvédelmi területet. Az ártéri erdő védett övezetté nyilvánításáért több éven keresztül küzdöttek a kör-nyezetvédők. Eredetileg 1988-ban csak 0,84 hektár kapta meg a védettséget, most ezt 62,72 hektárra bővítették. (TASR)
Szükség és igény van a támogatásra
Érsekújvár. A Szülőföldön Magyarul Társulás (SZMT) helyi irodájában és fiókszerkesztőségünkben is több iskolabarát és igazgató érdeklődött afelől, támogatják-e idén is az elmúlt évekhez hasonlóan a beíratkozási program rendezvényeit.
Egy cédula az ablakban: „Műszaki okok miatt zárva!”
Vágsellye. A város egyik büszkesége és turistacsalogató látványossága lehetne a helyi tájház. Lehetne, ha pénz híján nem kellene halogatni a felújítását, és nem kellett volna bezárni a látogatók előtt.
A megfélemlítés rossz helyre repülő kövei
Komárom. Négy nap leforgása alatt kétszer dobálták meg kővel a nyugdíjas P. Anna (teljes nevét kérésére nem közöljük) első emeleti lakásának ablakát. A vélhető ok: az asszony ismeretlen helyen tartózkodó fiát akarják egyesek ilyen módon megfélemlíteni.
Tömeg a „Máraiban”
Kassa. Alapos terhelési próbának volt kitéve a Márai Stúdió lépcsője, illetve kilencven főre tervezett színházterme kedd este, Vujity Trvrtko ismert tévériporter könyvbemutatóján.