Pozsony. A pénzügyi lehetőségek meghatározása hamarosan újabb konfliktusforrás lehet az Európai Unióban. Eduard Kukan külügyminiszter szerint az alkotmányos szerződésről folytatott nehézkes vita után nem valószínű, hogy az EU költségvetésében az érintettek zökkenőmentesen megállapodnak.
Keresés
Hónap végi váltás Irakban
Pozsony. Az Iraki Szabadság hadművelet megkezdése óta első alkalommal cserélődnek a szlovákiai katonák Irakban. A jelenleg ott tartózkodó 82 fős utászalakulat tagjai közül harmincöten térnek haza, negyvenheten továbbra is Irakban maradnak. Hozzájuk január végén hatvankét katona csatlakozik.
Áprilisig hurcolkodnak
Pozsony. A járási és a munkaügyi hivatalok megszüntetése nyomán február elsejével 1400 személy veszíti el a munkahelyét.
Kötelezően választható
Pozsony. Kötelezően választható tantárgy lesz a hittan – egyezett bele tegnap a parlament azzal, hogy elfogadta a Szentszékkel kötendő, a katolikus nevelésről szóló nemzetközi szer-ződést. A képviselők rábólintottak a tizenegy regisztrált egyházzal aláírandó tükörszerződés tervezetére is.
Idén már nincs javulás
Pozsony. Szlovákiában decemberben 452 224 munkanélkülit tartottak számon, 32 ezerrel többet, mint egy hónappal korábban. Az azonnal munkába állítható állástalanok aránya 2003 végén 15,56 százalékra rúgott, ez 1,37 százalékponttal több a novemberi mutatóhoz viszonyítva – jelentette a munkaügyi minisztérium.
Mártír akar lenni Schuster elnök?
Pozsony. Rudolf Schuster mártír akar lenni – elemzők ezt a magyarázatot sem zárják ki, amikor arra keresik a választ, államfőnk miért nem árulja el végre, indul-e az elnökválasztáson.
Olvasni jó, de nem mindegy, mit és hogyan
Sok szülő kétségbeesve tapasztalja, hogy míg gyermeke korábban szívesen olvasott, 10-13 éves korára egyre ritkábban vesz a kezébe könyvet. „Elrontottunk valamit?” – teszik fel a kérdést a gondos szülők. Nem erről van szó.
Sok szülő könyörög csemetéjének, hogy tanuljon
Közeledik a félévi bizonyítványosztás ideje. A diákok még az utolsó pillanatokat is ki akarják használni, hogy javíthassanak a jegyeiken. Néha szinte elkerülhetetlen, hogy a két osztályzat, érdemjegy közt álló tanuló javítson a bizonyítványba kerülő osztályzatán.
Ha a diák nem tud beilleszkedni
Szent-Györgyi Albert Nobel-díjasunk mondta egyszer, hogy „A könyvek arra valók, hogy megtartsák magukban a tudást, mialatt mi a fejünket más fontos dolgokra használjuk.”
ELRÉMISZTŐ TÉNYEK ÉS ADATOK
A gyerekek mintegy 36 százalékát büntetik a szülők a rossz bizonyítványért.
A diákok 22 százalékát testi fenyítésben is részesíti a szülő.
A szülők 61 százaléka gondolja úgy, hogy a testi fenyítés hatékony nevelési módszernek minősül.
A gyerekek 13 százalékát minden egyes rossz érdemjegyért megbüntetik otthon.